A Kneecap nemcsak provokálni tud, hanem megríkatni is
A depresszióval, a veszteséggel és az öngyilkossággal foglalkozó drámai hangvételű szám, az Irish Goodbye, melyben Kae Tempest a közreműködő, kapott...
Az idei év egyik leginkább várt nagylemeze, a Wet Leg második albuma, a Moisturizer, ami július 11-én annak rendje és módja szerint megjelent. Kedvcsinálónak pedig adtak egy remekbe szabott négyszámos minikoncertet a Tiny Desk sorozatban.
2022 egyik meglepetése a Wet Leg nevű zenekar volt, amit két barátnő, Hester Chambers és Rhian Teasdale alapított Isle of Wight szigetén. Már a következő évben is sokan várták a folytatást, tavaly meg pláne, de végül csak idén érkezett meg a várva várt második nagylemez. Ami nem baj, nem a gyorsaság számít úgyse, hanem hogy jó legyen. Első meghallgatás – na meg az előzetes kislemezek – után pedig bátran kijelenthető: ismét jól jártunk a Wet Leg-lányokkal. Akik mellé időközben beszállt három férfi is (Ellis Durand basszusgitáros, Henry Holmes dobos és a gitáros-szintis Joshua Mobaraki), akik nemcsak a turnékon egészítik ki a zenekari magot, de a második album dalainak megírásában is részt vettek. Az alábbi, kedvcsinálóként felvette Tiny Desk koncerten is természetesen velük lép fel Hester és Rhian. Az új album producere ugyanaz a Dan Carey volt, aki már az elsőnek is, és akinek elég figyelemreméltó a produceri listája, hisz olyanokkal dolgozott együtt többek között, mint a Slowthai, Kae Tempest, a Fontaines D.C. (sőt, Grian Chatten szólóját is ő felügyelte), a Foals vagy a La Roux. A keverést meg egy igazi stúdiólegenda, Alan Moulder intézte.

A Tiny Desk minikoncertsorozat a YouTube-on fut, és ha lennének még, akik nem ismerik, nekik mondjuk: az amerikai rádióadó, a National Public Radio projektjének, az NPR Musicnak a projektje. Rengeteg jobbnál jobb, és mindenféle műfajba tartozó koncert látható a csatornán (a Wet Leg előtt például egy magyar gyökerekkel bíró, de már Amerikában működő vonósnégyes, a Takács Quartet koncertje volt a friss videó). A fellépőknek természetesen mindig van valami aktualitása, például egy új lemez, mint a Wet Leg esetében is, a fellépés helyszíne pedig mindig ugyanaz: az NPR Music office, aminek semmi irodai hatása nincs, inkább olyan, mint egy óvoda (vagy max általános iskola) játszósarka. A fellépők egy íróasztal mögé és egy polcsor elé, vagyis a kettő közé vannak beszorítva.