A Kneecap nemcsak provokálni tud, hanem megríkatni is
A depresszióval, a veszteséggel és az öngyilkossággal foglalkozó drámai hangvételű szám, az Irish Goodbye, melyben Kae Tempest a közreműködő, kapott...
Chris Baio 2019-ben egy 3 számos EP erejéig összeállt Michael Greene producerrel, akit inkább Fort Romeau néven ismer a nagyközönség. Akkor úgy tűnt, hogy ennyi lesz az annyi, mert a folytatás elmaradt, most viszont ismét felbukkantak, és ahogy állítják, ezúttal többre készülnek, mint egyetlen EP.

A C.Y.M. duó, amit az amerikai Chris Baio és a brit Michael Greene alkotnak, 2019 őszén adta ki egyetlen, címében az akkor még alkalminak tűnő formáció nevét viselő EP-jét, ami szinte visszhang nélkül múlt el, pedig az azon szereplő 3 szám változatos, és egész jó kis középtempós, elszállt-pszichedelikus elektronikus cucc. Persze volt akkoriban nekik más dolguk is: Baio előbb egy Vampire Weekend lemezen, majd egy szólóalbumon, majd egy újabb Vampire Weekend lemezen dolgozott, és Greene-nek is akadt feladata a Fort Romeau-val. Az ember már kezdte is őket elfelejteni, amikor most némiképp váratlanul egy kétszámos kislemezzel álltak elő – ami hasonlóan színvonalas, izgalmas zenét tartalmaz, mint a 6 évvel ezelőtti EP.
A kislemezhez ezúttal némi szöveget is csatoltak, melyben talán sok konkrétum ugyan nincs, de egy valami mégis: azt ígérik, ezúttal folytatják, és a most megjelent két szám csak a kezdet, amit továbbiak követnek majd. Egyébként pedig lehet, hogy anno úgy tűnt, eltűntek, valójában a háttérben dolgoztak tovább, dolgoznak a mai napig, és a közös munka mostanra ért össze igazán. Kíváncsian várjuk a továbbiakat, mert ez a két szám elég ígéretes.