Ha tehetem, és ha nem tornyosul elém semmi áthághatatlan akadály, akkor minden évben elmegyek az Anima Sound System hagyományosnak mondható, Kobuci kertben megtartott nyárzáró koncertjére. Idén sem hagytam ki, az élmény pedig ezúttal egészen frenetikus volt: boldogság nőtt a szívemben és a lelkemben a koncert alatt, és ez a boldogság-érzés nemcsak pillanatokra szólt, hanem maradt is velem, feltöltött és hosszan kitartott. Kívül-belül mosolyogtam és mindenkit szerettem. És még mindig a hatása alatt vagyok. Mindez olyan elementáris erővel bírt, hogy még a koncert közben elhatároztam, cikket írok, a szokásosnál személyesebb hangvételűt, de nem is a koncertről magáról, hanem Prieger Zsoltról. Persze szívesen írnék róla könyvet vagy készítenék portréfilmet, de most ez a cikk volt a leggyorsabb, ami elkészülhetett, és minél hamarabb szerettem volna viszonozni a csütörtöki katarzist. Pláne, hogy én is azok közé tartozom, akik együtt nőttek fel és eszméltek az Animával.

Az idén 32 éves Anima Sound Systemről rengeteg cikket írtam már az elmúlt 32 év során, az elsőt még valamikor a 90-es évek végén, kezdő újságíróként. Írtam lemezekről, koncertekről, turnékról, újdonságokról, friss hírekről és tervekről. Készítettem interjút. Recenziót. Élménybeszámolót. Mindent írtam már az Anima Sound Systemről, ami csak belefért, ami csak lehetséges volt. Egyetlen dologról nem írtam még: Prieger Zsoltról, hogy mit gondolok róla, minek és hogyan látom őt. Úgyhogy most úgy írok az Anima Sound Systemről, hogy valójában Prieger Zsoltról írok – és közben így fogok ismét az Anima Sound Systemről is írni. 

(Biztosan van, akinek feltűnt, hogy szinte kínosan kerülöm a zenekar szót az Anima kapcsán, és való igaz, kerülöm, és nem véletlenül kerülöm. A továbbiakban sem fogom használni, és mindjárt világos lesz, hogy miért.)

Kezdem, vagy inkább folytatom az egészet egy állítással, egy tételmondattal.

Már nagyon régóta és kitartóan azt gondolom, amivel egyébként pont a mondat alanya, Prieger Zsolt nem értene egyet, sőt tagadna, de ettől még számomra igaz, mert más a pozícióm, mint az övé, és onnan, ahol én vagyok és szemlélem az Anima Sound Systemet 32 éve, onnan ez látszik: az Anima Sound System nem más, mint Prieger Zsolt folyton változó, folyamatos mozgásban lévő szólóprojektje. Amiben persze mindig akadnak társai. Ha azt mondom, és ebben nincs semmi különös, hogy az Anima Sound System = Prieger Zsolt, mert hát az ő gyermeke, azzal még ő is egyet értene, rábólintana, majd egy levegővételt követően biztosan elkezdené sorolni a neveket, régi és jelenlegi Anima-társakat, hogy hát meg még az ő gyermekük is. Ez tiszteletre méltó hozzáállás, ám nem írja felül, nem változtat a fenti állításomon: Anima Sound System, Prieger Zsolt, szólóprojekt. És ezzel nem a többiek érdemeit akarom kisebbíteni, hanem a főszereplő pozícióját erősíteni, mert végeredményben azt gondolom: az Animában, tegyen hozzá bárki bármit, minden Prieger Zsoltból fakad, vele kezdődik és ugyanúgy vele is végződik. 

De milyen bizonyítékaim vannak erre? Mi alapján gondolom ezt?

Először is azért gondolom ezt, mert az Anima Sound System nem lenne Prieger Zsolt nélkül. Ha lenne is, hát nagyon nem az lenne, mint amilyen vele. Nagyon más lenne nélküle. Egy másik zenekar lenne, még akkor is, ha a neve ugyanaz lenne: Anima Sound System.

Másfelől az Animában egyetlen dolog jelenti az állandóságot: maga Prieger Zsolt. Mindenki más jön és megy, minden más változik. A többiek hosszabb-rövidebb időre szóló alkotótárs útitársak. Fontosak, de az örök változást képviselik az Animában. Ahol pedig megvan az örök változás, ott lennie kell örök állandóságnak is. Az is megvan és úgy hívják: Prieger Zsolt. Ezt pedig szerintem már ő is nagyon jól tudja. Bár sokáig nem állt a színpadra, hanem csak a háttérből irányított, de aztán a keverőpult félhomályából mégis fellépett a színpad közepére, ahol már egy jó ideje táncol, énekel, szintizik és a közönséggel élénken kommunikál. Vezényli a szeánszokat, és részt is vesz bennük. Menet közben rájöhetett, hogy ezt csak és kizárólag így lehet, mert így működik – pláne a szeretet nemes üzenetét hordozva –, csakis így, hogy megmutatja magát, hogy kint áll legelöl, kint a fényben, együtt a többiekkel, egy csapatban kéz a kézben, de mégis egy lépéssel előttük. A háttérből ugyanis, meg szócsöveket használva nem lehet okosan és hihetően prédikációkat folytatni, hosszú távon semmiképpen. Íme az újabb bizonyíték: bár mindig voltak és vannak Prieger Zsoltnak társai, akik legjobb tudásuk szerint beadták/beadják a közösbe, amijük csak van, amijükre csak szükség van, de akkor is ő, Prieger Zsolt az Anima alfája és omegája. Amit a színpadon és a lemezeken látunk-hallunk, az elsősorban ő, elsősorban belőle fakad. Elvégre kinek másnak jutna eszébe technodiszkót írni az olvasásról, Simone Weilről, Derkovits Gyuláról és Alexander Archipenkóról, ambientet Dosztojevszkijről vagy népzene-dubot az otthonszülésről? Egyvalakinek igen: Prieger Zsoltnak. És mindez szépen összecseng a zenekaron túli Prieger Zsolt-tevékenységekkel is Szerb Antaltól Pilinszkyig meg vissza. 

Aztán az is belőle, az ő személyiségéből fakad, hogy számára nincsenek határok, és igaz ez akkor is, ha az alkotótárs személyekre gondolunk. Csak egy dolog számít velük kapcsolatban, hogy adott pillanatban képesek legyenek együtt, egy irányba gondolkozni-dolgozni Prieger Zsolttal és a többiekkel, együtt, egy csapatban, egy alkotó közösségben. Ezért épp úgy a társa lehet egy underground figura, mint egy mainstream előadó, egy népzenész vagy egy kísérleti zenei alkotó vagy éppen egy dj. Bár mint mindenki másnak, úgy biztos neki is megvannak az előítéletei, ennek ellenére mégis azt látszik, sőt érződik vele kapcsolatban, pláne hihető módon, hogy mindenkit szeret, mindenre kíváncsi, minden érdekli. Az ajtaja és így az Anima Sound System ajtaja is mindenki előtt nyitva áll. Van, akit ő maga invitál be, és van, aki pedig magától kopog. 

De végül is kik ezek a többiek, ha az Anima Sound System egy szólóprojekt?

 Az Anima Sound Systemben Prieger Zsolt nem egyedül áll a színpadon és nem egymaga zenél a stúdióban sem. Mindig vannak társai, és ettől válik az egész amolyan zenekarszerűvé. Pláne, hogy ezek a társak nem robotok, nem kérdés nélkül teszik, amit mondanak nekik, az Anima Sound System nem egotrip, hanem a társak is alkotók, sőt barátok saját ötletekkel, akik egy adott ponttól kezdve, hosszabb-rövidebb időn át képesek együtt lélegezni, együtt gondolkodni, együtt alkotni Prieger Zsolttal. Meg a többi társsal. De persze elsősorban mégiscsak arra kell, hogy képesek legyenek, hogy lépést tartsanak Prieger Zsolttal, képesek legyenek alkalmazkodni a mérhetetlen fantáziájához, a folyamatos alkotási vágyához, képesek legyenek válaszokkal szolgálni, ha kérdései vannak, és a megvalósítás folyamatához is pont azt tudják hozzáadni, azt a szinte megfoghatatlan valamit, mondhatni: a tudásuk legjavát, amire épp szüksége van az egésznek, és amire Prieger Zsolt felfigyelt, hogy bennük lehet, sőt bennük van, és ami miatt épp ők állnak mellette, de legfőképpen körülötte.

Végül egy egyszerű analógiával élek.

Az Anima Sound System olyan, mint egy kis galaxis, pontosabban, olyan, mint a mi Naprendszerünk. Van egy napja, ami körül bolygók keringenek, és együtt kiadnak egy hibátlanul működő rendszert. A nap Prieger Zsolt, a társai, az énekesek és a zenészek, meg végül is mindenki, aki részt vesz az Anima Sound System dolgaiban, ők pedig a bolygók. Mindegyik más, mindegyiknek megvan a saját arculata és jellemzői, és mindegyik a nap, a napjuk körül kering, mindegyiknek a naphoz képest van meg a helye. Ám csak félig-meddig olyan ez a kis galaxis, mint a mi Naprendszerünk, mert egyetlen dologban mégis eltér egy valódi, egy csillagászati értelemben vett galaxistól: a bolygók nem állandóak a nap körül. Az egyik bolygó sokáig kering körülötte, a másik pedig csak ideig-óráig. Az egyik jön, a másik megy, meg van az, amelyik már jött is és ment is, ám most épp visszatér, ki tudja, mennyi időre. Változnak a bolygók, változnak az együttállások is, ez ennek a galaxisnak a rendje. Mint ahogy az is, hogy az egyedüli állandó a nap. Marad a helyén, és kitartóan sugározza éltető fényét, melegét, élettel tölti meg a galaktikus teret. A teret, aminek csak a nap miatt és csak vele van értelme.