A Dope Thief című sorozat szép csendben kezdett március 14-én az Apple TV+-on, pedig az első részt maga a gyártócég feje, a széria egyik executive producere, Ridley Scott rendezte. Mondjuk, nemcsak azért jó, mert a neves brit rendezőfejedelem belőtte és megadta a színvonalat, hanem azért is, mert hasonló történetet ugyan már sokat láttunk, ez mégis képes meglepni a fordulataival és a drámájával.

Biztos mindenki emlékszik még a Narcos című sorozatra, amiben egy addig teljesen ismeretlen színész, Wagner Moura alakította Pablo Escobart tökéletesen, kiválóan. Ebben a sorozatban is ő az egyik főszereplő, csak itt teljesen más karaktert alakít, korántsem egy hatalmas birodalmat felépítő, erős kezű vezetőt, aki ugyanolyan őszintén simogatja meg egy gyerek fejét, mint ahogyan megöl egy embert. Itt gyenge, gyáva ésa kisszerű. Egy kisember, aki nagyra vágyik, és amikor egyszer mellényúl, akkor szinte azonnal összeomlik.

A másik főhőst Brian Tyree Henry alakítja, akit Donald Glover Atlanta című sorozatából ismerhetünk vagy a Bullet Train című rendkívül vicces moziból (ő játszotta a két balfasz bérgyilkos egyikét, a hidrogénezett hajú Lemont). Szóval egy vicces arcról beszélünk – miközben a Dope Thief minden, csak nem vicces sorozat, hanem drámai bűntörténet inkább. Egyszóval, Brian Tyree Henry sem azt játssza ezúttal, amit megszokhattunk tőle.

A Dope Thief két kisstílű félvilági alakról szól, akik abból élnek, hogy kifigyelik a droghálózatok kisebb és gyenge elosztó házait, amelyekben magukat DEA-ügynököknek kiadva razziáznak, majd lelépnek a droggal és a pénzzel. Ebből élnek, ha nem mint hal a vízben, de azért viszonylag jól. Mígnem egy alkalommal rossz helyre mennek, de a lehető legrosszabb helyre, ahonnan ugyan meglépnek a szajréval, viszont közben többen meghalnak, amire eddig sosem volt példa. A megkárosított drogbanda – élükön a sokáig arctalan és emiatt kissé sátáni főnökükkel – meg a rendőrök üldözőbe veszik hőseinket, akik bújkálnak, menekülnek, próbálnak túlélni. Csakhogy a Dope Thief nem egy vidám, vicces-laza akciósorozat. De ennél beljebb ne is menjünk a sztoriba, a spoilerezés nem a mi asztalunk, a sorozat pedig április 25-én zárult a 8. résszel. Úgyhogy mehet a dara!

A Dope Thief kísérőzenéjét egy jókezű filmzene-iparos, Dominic Lewis szerezte, kellőképpen sötét és baljós hátteret fest a történet mögé, és a nyugtalanító érzést csak erősítik a mellé kiegészítésképpen választott, elsősorban hip-hop és rnb popdalok, melyek közé be-becsúszik pár váratlan darab is (Bee Gees, Meat Loaf). A lényeg azonban a főcímzene, mert az nyitja az egész sorozatot, a képekkel együtt megadja az alaphangulatot. A szám ugyan nem ide készült, hanem a közelmúltból választották, a lehető legpontosabb érzékkel. Ha mondjuk a második rész elején már egy másik szám szólna a főcím képei alatt, biztosan kényelmetlenül és idegenül érezném magam. Bár Little Simz száma, a Point and Kill (feat. Obongjayar) 2021-es, és a brit-nigériai dalszerző-énekes negyedik, Sometimes I Might Be Introvert című nagylemezén található, olyan, mintha eleve ide készült volna. Pedig a maga idejében is kiemelt státuszban indult, megjelent kislemezen és klipet kapott. Végül is jól ismertem a számot eddig is, ám mégis azt éreztem, amikor a főcím alatt megszólalt, hogy most ért célba. Még úgy is, hogy a főcím alatt mindössze alig több mint 1 perc csendül fel az egyébként közel 5 perces számból.