Ma már nehéz ezt elképzelni, de a Quimby is úgy indult, hogy húsz-harminc főnek játszottak kis klubokban. Azóta megjárták az ország összes nagy színpadát és nagyszínpadát, és most rájuk tört az érzés: milyen jó lenne újra kisebb, intimebb helyeken játszani, ahol közvetlenebb a kapcsolat a közönséggel. Így született meg a KÖZEL TURNÉ ötlete, amelynek keretében hat kisebb helyszínen játszik majd a Quimby. Link interjú rovatunkban ennek örömére kérdeztük a zenekar összes tagját arról: melyik számot szeretik mostanában a leginkább élőben játszani.

Tényleg nem dicsekvésből mondom, az élet hozta így anno, plusz most a KÖZEL Turné kapcsán jutott eszembe, hogy 1990 májusában vagy júniusában, miután leérettségiztünk, két barátommal elindultunk Trabanttal a Balatonra, azt hiszem Füredre, egy házibuliba, hogy megünnepeljük, hogy elvégeztük a gimnáziumot, de már az Osztapenkó-szobornál lerobbant a Trabant, és onnan stoppal kellett továbbmennünk – ha már az nem jutott eszünkbe, hogy akár haza is mehetnénk. Pont mielőtt megfagytunk volna egy szál trikóban az enyingi elágazásnál, egy piros sportkocsis őrült vett fel minket, német rendszámmal, mert német volt, akivel kétszázzal értünk el Balatonalmádiig, ahol kiszálltunk, mert odáig ment. Meg voltam győződve arról az első kanyarban, amit száznyolcvannal vettünk be, hogy meg fogunk halni, borzalmas félelmek között kapaszkodtam a fogantyúba az ablak fölött, ezért kurva nagy megkönnyebbülés volt Almádiban a közértnél végre kiszállni a kocsiból. Hamar meg is egyeztünk abban, hogy nem stoppolunk tovább Füredre, hanem Almádiban töltjük az éjszakát – tök mindegy, hogyan. (Végül a Volga szálló parkjában aludtunk, ahol a padokon fekve hajnali öt-hat óra körül arra ébredtünk, hogy rendőrkutyák szaglásznak minket, majd rendőrök igazoltatnak. Ó, a régi szép idők. És, ó, milyen szépen visszatértek.)

Szóval, a közért elől letévedtünk a strandhoz közel lévő büféhez, a Gombákhoz, ahol kb. 30-40 forintért teljesen indokolatlanul Nagymedve koktélt ittunk, ami kólából, vörösborból és rumból állt. Csocsózgattunk magunkhoz hasonló menekültekkel, majd egyszer csak megjelent Kiss Tibi és Livius, akikkel hamar összebarátkoztunk pár Nagymedve fölött. Egy évvel később szintén Almádiban randalíroztunk, amikor mondták, hogy azon vannak, hogy alapítsanak egy zenekart, aminek az lesz majd a neve, hogy Quimby. (Update: a cikk megjelenése után hívott Livius, hogy nem lehetséges, hogy vele 90-ben találkoztunk Almádiban, mert akkor ő Amerikában volt, de kiegyeztünk abban, hogy mindenkinek joga van a saját emlékeihez:)

Egy évvel később, 1991-ben a kezdő Quimby zenekar az Operaház mellett lévő Morisson’s-ban kapott fellépési lehetőséget szerda esténként – ami akkor egyébként elég menő helynek számított. Volt, hogy tízen, volt, hogy húszan, volt, hogy harmincan néztük a Quimbyt, amint hol angol nyelvű szomorkás, hol blues-os, hol beindult pszichedelikus rock and rolljukat nyomják egy pinceklub jellegű koncertteremben, miközben Tibi kétpercenként fújja az orrát és igazgatja a haját.

Utólag mondhatnám, hogy varázslatos élmény volt ezt szerda esténként megélni, de valójában akkor ez volt számunkra, „alternatív” zenét kedvelő fiatalok számára a lehető legtermészetesebb tevékenység. Senki sem gondolta még akkor közülünk, hogy egyszer majd a Quimby lesz az ország egyik legnagyobb, legismertebb zenekara, akik tízezrek előtt fognak játszani, és hogy egyszer majd elmondhatjuk erről az időszakról meg ezekről a koncertekről, hogy „milyen varázslatosak voltak”, hanem csak két szám közt kimentünk a klotyóra, rendeltünk egy sört, és visszamentünk a terembe, ahol mondjuk épp a Dancing on My Grave vagy a Look at this Boy szólt.  

Ezután indult be a Quimby „klubkoncert karrierje”, ami jó pár évig eltartott, és ezek az idők jutottak eszükbe a zenekar tagjainak, amikor kitalálták, hogy jó lenne egy olyan turné, amin kisebb helyeken játszanak, hogy közelebb kerülhessenek a közönséghez annál, mint amikor, mondjuk, a Budapest Park vagy a Sziget nagyszínpadán lépnek fel.

„Mint ahogyan az úszás után jól esik a napozás, a napozás után az úszás, sósra édes, édesre sós, ugyanúgy jó az effajta változatosság a léleknek. Sajátos hangulat járja át az embert, amikor bensőségesebb fizikai térbe kerül a közönségével. Régóta tartozunk már ezzel magunknak és a közönségünknek” – mondta ennek kapcsán Varga Livius. A zenekar basszusgitárosa, Mikuli Ferenc hozzátette: „a nagy koncerteken elképesztő energiák áradnak a színpad irányába, de ezt néha jó közelebbről is megélni, még akkor is, ha a kisebb helyek nagyobb energiabefektetést igényelnek a zenekartól is.” Gerdesits Ferenc, a zenekar dobosa, külön kiemelte, mennyivel jobban szereti, amikor a kisebb színpadokon a zenekari tagok is közelebb kerülnek egymáshoz a térben, ezáltal felértékelődik a közös játék öröme is.

Az évek során azonban a hazai klubélet óriási változáson ment keresztül, a koncertek jelentős része mára már a szabad ég alá került a nyári időszakban. A Közel turné május 16-án a pécsi Káptalankertben indul, május 30. és június 1. között Budapesten a Kobuciban lesznek koncertek, június 13-án a győri Bridge Gardenben, 20-án a balatonakarattyai Peter’s Teraszon, július 11-én a kecskeméti Ápoló Klubban, míg augusztus 2-án a balatonboglári Kultkikötőben lép fel a Quimby.  Kiss Tibi elmondta, hogy a hetek óta tartó zenekari próbákon számtalan olyan dalt vett elő a zenekar, amelyek az utóbbi években nem kerültek be a fesztivál setlistekbe. „A nosztalgikus érzéseket olyan kedvencekkel hívjuk elő, amiket régóta nem játszunk koncerteken.”

A Link interjú anno az Open Air Rádión indult, annak megszűnésével mentettük át ide, a Pop Eye-ra, hisz ott is mi csináltuk. A Link interjú eredetileg és általában egy emberrel készül, és a kedvenc dalairól kérdezzük kedvenc zenészeinket, de most rendhagyó módon a Quimby összes tagját kérdeztük arról, hogy melyik az a Quimby-dal, amit mostanában a leginkább szeretnek élőben előadni. Íme:

Tibi:

Most éppen a Nice Dayt élvezem nagyom, mert kicsit hátra léphetek és élvezhetem a Dódi frenetikus punk előadását, valamint az se egy hátrány, hogy az intrója alatt ihatok egy korty vizet. Vannak ilyen praktikus okai is, meg úgy egyáltalán bírom az őrült feltöltő, játékos energiáját a dalnak.

És ugyanez élőben a Szigeten:

Szilárd:

Nekem az utóbbi napokban kedvenc dalaim a próbákról a Mennyből az angyal és az Állatok a legelőn. Méghozzá azért, mert olyan lendületet hoznak játék közben, amire nekem nagyon nagy szükségem van mostanság. Egyszerre töltekezés, egyszerre kisülés…

Állatok a legelőn (live)

Faszi:

Mostanában a Hajnali pszichót szeretem nagyon játszani. Ha poénkodni szeretnék – márpedig igen –, akkor azt mondhatnám, hogy mi sem áll tőlem távolabb, mint ez a két szó. Valójában pedig egy sok részből és hangulatból álló dal, ami végig változatos, szórakoztató és kiszámíthatatlan, ráadásul csupa rendhagyó dolgot játszom benne, minden ritmus másmilyen és tökéletesen együtt lélegzik a felette szóló muzsikával.

Fefe:

Jekyll és Hyde! Mindkettőnknek tetszik, mert ráéreztünk, mit jelent lendületesen játszani a koncertváltozatát.

A csendes és őrült Fefe:)

Dódi:

Az I’ve Got a Girl játékosságát különösen vártam a felkészülő próbákon. Szeretem az ízeit, az abszurdba hajló szövegét, előadásmódját.

Livius:

Most az Ultravalóban merülök a legszívesebben. Ringat és ringatok. Ez a new cool für mich.

Fotó:  Bátori Gábor ‘Jim’