Rendszerváltás, EU-csatlakozás jubileum, A38 születésnap – igazi örömünnep volt az Európa Kiadó fellépése a Hajón
Ha akkora eufória nem is volt az Európa Kiadó koncertjén csütörtök este, mint április 12-én éjjel Budapesten (azt érthető okokból...
A Berlin Banter nem is igazán zenekar, hanem egy zenei projekt, amit egy Chris Kobusch nevű elektronikus zenész és producer gründol vendégzenészekkel és vendégénekesekkel.
A Berlin Banter még egy fiatal zenei alakulat, mindössze két kiadványa van. A második, melynek címe Indistinct Chatter EP, ami egy évvel ezelőtt, 2025 májusában jelent meg, hat darab számot tartalmaz, sötét-süppedt elektronikus art pop. Az első, kislemezre került számban Tricky a körzeműködő.
A legutóbbi kislemezdalban, ami szintén rajta van a tavalyi EP-n, szintén egy ismerős énekel, Simonne Jones, aki a Sneaker Pimps legutóbbi nagylemezének volt fontos szereplője. A Crystalline című, sodró hangvételű számnak idén megjelent egy erős remixalbuma, a Berlin Banter eddigi utolsó kiadványa.
És most vissza az egész elejére! A Berlin Banter 2020-ban született meg, és a következő évben jelent meg a bemutatkozó EP-je, az ötszámos All Too Familiar EP. Erre a lemezre Chris Kobusch és alkalmi társa, az elsősorban filmzenékben éneklő Cassis B. Staudt csupa feldolgozást készített el számukra fontos, iránymutató előadóktól. A Cure (Why Can’t I Be You?), a Depeche Mode (Dangerous), a Yazoo (Winter Kills) és Tanita Tikaram (Twist In My Sobriety) mellett a lemezen szerepel egy Pet Shop Boys szám is, a Left To My Own Devices. Kábé olyan jóleső érzés volt meghallani, mint amikor egy régen nem látott, kicsit elfelejtett, de annak idején nagyon jó élményeket adó ismerős lép hirtelen eléd és neked pedig önkéntelen vigyorba szalad a képed. Nekem ez volt a kedvenc Pet Shop Boys számom, amit sajnos elhanyagoltam az utóbbi 25 évben. Van mit bepótolnunk. Nemcsak az alapszám, hanem természetesen annak feldolgozása is első osztályú lett. De ez elmondható az EP összes átiratáról, a Cure és a Depeche Mode kislemezen is megjelentek és klipet is kaptak. Mivel a PSB-verzió nincs fent YouTube-on, búcsúzóul ide teszem még a két említett klipet.
És csak nem bírom ki, hogy zárásként ne tegyem ide a kedvenc Pet Shop Boys számomat is, az eredetit, a feldolgozást pedig megtaláljátok például a Bandcampen vagy a Spotify-on.