Kezdjük az előadóval, akit sajnos viszonylag kevesen ismernek. Ő Lizzy Mercier Descloux, francia dalszerző-énekes, aki 1978 és 1988 között összesen hat nagylemezt adott ki: 5 sorlemezt és egy koncertalbumot. Még Franciaországban egészen fiatalon belezúgott a New York-i zenei szcénába, imádta a Velvet Undergroundot, a New York Dollst és Iggy Popot, vagyis elég jó zenei ízlése volt az akkor még punk kishölgynek. 1975-ben,19 éves korában a pasijával New Yorkba költözött, és ez lódította meg a zenei karrierjét, ami persze már a párizsi évek alatt elkezdődött. Azonnal fejest ugrott a sokszínűen vibráló művészközeg kellős közepébe, és rövid időn belül olyanokkal került baráti vagy szakmai kapcsolatba, mint Patti Smith (akivel egy közös számot is felvettek), Richard Hell vagy John Cale. Mercier Descloux 1980-ig maradt New Yorkban. Az alatt az 5 év alatt jelent meg a koncertlemeze (1978-ban), valamint első sorlemeze, a Press Color 1979-ben. Előszeretettel készített feldolgozásokat, és olyan dalokból, melyek a saját zenei világától viszonylag távol estek, mint például Arthur Brown (Time), Peggy Lee (Fever), vagy Lalo Schifrin, akinek több számát is újragondolta. Utóbbiak közül a legjobban sikerült a Mission Impossible főcímzenéje, ami Mercier Descloux említett első albumára is felkerült (egy másik Schifrin szám és az Arthur Brown dal társaságában).

De meghallgathatjuk ezt a számot koncertverzióban is, mert olyan is létezik:

Lizzy Mercier Descloux a 80-as évek legvégén befejezettnek tekintette a zenei karrierjét, és előbb a filmezés felé fordult, majd pedig utazgatott és festett. 2003 elején tért vissza New Yorkba, ahol azonban rossz hír érte: rákot diagnosztizáltak nála, ami sajnos egy év alatt el is vitte. De még előtte visszköltözött Franciországba és ott hunyt el 2004 áprilisában.