A reggeli kávé mellé: Lime Garden
Négy fiatal angol lány vagány indie pop zenével. Maybe Not Tonight című második nagylemezük idén áprilisban jelent meg, az alábbi...
Miközben mi a 69 évvel ezelőtti forradalmunkat ünnepeltük, PJ Harvey meggyújtott egy képzeletbeli gyertyát egy képzeletbeli tortán: 25 éves lett a 2000. október 23-án megjelent ötödik nagylemeze, a Stories from the City, Stories from the Sea, ami többek szerint az énekes-dalszerző legjobb lemeze, de ha ez nem is igaz, az igen, hogy az egyik legjobb.

A nagylemez mind a 12 dalát PJ Harvey írta, és két zenésszel vette fel: Rob Ellisszel, aki 1992 és 2004 között dolgozott vele együtt, valamint Mick Harvey (nem rokon), akit több évtizedes szakmai-baráti kapcsolat fűzött Nick Cave-hez. Rajtuk kívül még három dalban vendégvokálozott, valamint az egyik számban billentyűs hangszeren is közreműködött Thom Yorke (akkor még csak Radiohead).
A nagylemezről három kislemez jelent meg, utoljára a fenti, a This Is Love, amit megelőzött az A Place Called Home meg a Good Fortune, ami a sort nyitotta. Most, hogy néhány év hanyagolás után ismét meghallgattam a lemezt, azt állapítottam meg azon túl, hogy a Stories from the City, Stories from the Sea baromira erős, brutáljó anyag még mindig, hogy ha van zenei előképe jelenkori nagy kedvencemnek, St. Vincentnek, akkor az PJ Harvey. De tényleg, csekkoljátok ti is, íme a teljes lemez: