POP EYE

MAGAZIN

POP EYE
MAGAZIN

2026. május 02, szombat

Techno fúvósmenet Hamburgból ‒ a nyár közepén a MEUTE a Budapest Parkban

Szerző: Pop Eye
2025-12-13

A basszus lüktet, a konfetti szikrázik, a piros egyenruhák pedig vakítanak a színpadi fényekben – a MEUTE július 23-án először koncertezik a Budapest Parkban! A hamburgi „techno marching band” 2015 óta járja a világot azzal az egyedülálló, határokat és szabályokat hírből sem ismerő performansszal, amely a hipnotikus technót ötvözi a rézfúvós hangzással ‒ ráadásul kizárólag akusztikus hangszerekkel.

Ne szívd, fújd – fotó: Steffi Retti

A St. Pauli utcáiról indult kísérlet mára globális jelenséggé nőtte ki magát: a MEUTE újradefiniálta a technót és magát a „marching band” fogalmát is. Vírusvideóik és világszerte telt házas koncertjeik igazi extázist váltanak ki – és a közönség minden egyes fellépésen úgy bulizik, mintha egy gigantikus szabadtéri rave közepén lenne. 2025-ben különleges apropója van az ünneplésnek: a zenekar fennállásának 10. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból jelent meg szeptemberben JUBEL című első best-of albumuk, és ehhez kapcsolódóan indultak gigantikus, Európát átszelő turnéra is, amely 2026. nyarán végre Budapestre is megérkezik.

Az elmúlt évtizedben több mint 30 országban adtak 600+ koncertet, túlvannak öt rendkívül sikeres észak-amerikai turnén, de jártak Mexikóban, Dél-Afrikában, Ausztráliában és Új-Zélandon is. Visszatérő vendégek a legnagyobb klubokban, és olyan ikonikus fesztiválokon is megfordultak, mint a Coachella, a Pukkelpop vagy éppen a Sziget. Mindeközben olyan sztárokkal kollaboráltak, mint Flume, Ben Böhmer, a tavaly szintén a Parkban fellépő Marc Rebillet vagy Deadmau5. De nem csak a közönséget, hanem a kritikusokat is meggyőzték erről az egyedülálló műfajról: a BBC, az LA Times és a ZEIT is elismerően írt róluk.

A MEUTE koncertje július 23-án a Budapest Parkban garantáltan a nyár egyik legizgalmasabb és legfelszabadítóbb élménye lesz. A zenekar hatalmas energiája, táncra ösztönző ritmusai és a techno akusztikus, élő hangszereken megszólaló ereje mindenkit magával ragad, és egy közös, felejthetetlen eufóriát teremt a Park szabadtéri atmoszférájában. A MEUTE tehát újfent bizonyítja, hogy a technót nemcsak hallgatni lehet, hanem élőben, hangszereken újraalkotni – és így még erőteljesebb hatással van a közönségre.

Persze a takarítónőkre senki nem gondol – fotó: Wozniak

A jegyértékesítés december 15-én 12 órakor indul.

Facebook-esemény

További cikkek a rovatban: