Az IDLES az egyik legerősebb bizonyíték arra, hogy a 2000-es évek után is születtek meghatározó gitárzenekarok, akelyek elemi energiáitól bennünk is felpörög az adrenalin és jó velük együtt ordítani a nagyvilágba. Pont erre a felszabadulásra kínál remek lehetőséget az IDLES első önálló budapesti koncertje július 8-án, a Budapest Parkban.
Már a backstage-ek sem a régik
A brit post-punk zenekarnak nem kenyere a kertelés, dalaikkal, ha kell a legérzékenyebb témákba is beleállnak, legyen szó politikáról vagy saját démonaikról. Az IDLES 2009-ben alakult Bristolban, leginkább még egyetemi zenekarként. 2017-ben adták ki sokat méltatott Brutalism című debütáló albumukat, amelyet azóta négy másik lemez követett, legutóbb a 2024-ben megjelent TANGK. Ez a zenekar eddigi legambiciózusabb és legmeghökkentőbb munkája, hiszen míg korábban a világ pimaszságait figurázták ki, addig ezen az anyagon a traumáik feldolgozása kerül középpontba. A TANGK-ból radikális és dacos megerősödés sugárzik, olyan csúcspontokkal, mint a lüktető, koszos Dancer. A Crawler után ez lett az IDLES második olyan albuma, amely listavezető lett az Egyesült Királyságban.
Az IDLES energikus dalaival az évek során az egyik legmarkánsabb gitárzenei formációvá vált, rendszerkritikus szövegeikkel és az elnyomott csoportok melletti kiállásukkal pedig nem feledik küldetésüket. A csapat eddig egyszer járt Budapesten, akkor a Sziget Fesztiválon arattak zajos sikert 2019-ben, most pedig ismét itt az idő egy hatalmas közös bulira, ahol elszállhat minden düh, és előtérbe kerülhet az önfeledt boldogság: július 8-án, a Budapest Parkban.
Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál...
A Budapest Park április 23-án újra megnyitja kapuit, és elindítja tizenötödik évadát. Idén is világszínvonalú látvánnyal, felejthetetlen hazai és nemzetközi...