Továbbra sem tudunk más olyan zenei fesztiválról az országban, amelynek helyszíne maga az egész város, csak a Veszprémi Utcazene Fesztiválról, és továbbra is azt mondjuk: ha minden város olyan rugalmas lenne, mint Veszprém, és a lakói annyira jó fejek, mint a veszprémiek, akkor jönne el itthon a kánaán – de addig is itt van nekünk az Utcazene Fesztivál, ami az idén július 17-én kezdődik és háromnapos lesz, de már szerdán este elindult egy „nulladik estével”, két külföldi fellépővel – akiket persze még lehet látni a három nap folyamán. Mellettük első öt kedvenc előadónkat/zenekarunkat ajánljuk az idei fesztiválról most itt, a Pop Eye-on.

26-ik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Utcazene Fesztivált július 17. és 19. közt, ami – nem győzzük hangsúlyozni – tényleg az ország legkülönösebb és immár negyed évszázada a legelőremutatóbb fesztiválja – annak ellenére, hogy a szervezők – szerencsére – nem sokat változtattak az elmúlt 25 évben a recepten.

A program általában az (ez az idén némileg változik), hogy a délutáni sávban 4-től 8-ig húsz magyar előadó/zenekar verseng egymással egy nemzetközi zsűri és a közönség vigyázó szemei előtt, majd a negyedik nap estéjén egyikük elnyeri a szakmai zsűri, egyikük pedig a közönség kedvencének járó díjat. Esténként pedig jobbnál jobb, izgalmasabbnál izgalmasabb és őrültebbnél őrültebb utcazenészekből lett nemzetközi sztárelőadók, zenekarok lépnek fel hajnalig a városban. És ezt az egyébként is színes programot színesíti az, amikor spontán jammelések törnek ki a város különböző pontjain, amikor is a városban fellépő zenészek együtt zenélnek csak úgy, az zenélés öröméért. Ezeknek az örömzenélések a fő műsorszáma minden éjjel a Papírkutyában zajlik, ahol összegyűlnek ez éppen aktuális külföldi és magyar fellépők, és olyan fantasztikusan felszabadult és felszabadító, improvizatív zeneorgiában részesítik az egybegyűlteket (általában reggelig), amilyet biztos, hogy nem lehet sehol máshol látni az országban.

Ez itt épp nem a Papírkutyában zajlik, hanem a városban spontán kitört zenélés:

Az idén annyi változás van, hogy háromnapos lesz a fesztivál, így 15 magyar zenekar fog versenyezni, délután 5-től 8-ig, utánuk pedig következnek a város legszebb pontjain a külföldi fellépők, közülük ajánlunk most ötöt, de előbb itt a 15 magyar fellépő névsora:

A Veszprémi Utcazenei Fesztivál szerdán este indult egy „nulladik estével”: este 9-kor a spanyol Gizmo Varillas lépett fel a Színházkertben, de őt is lehet még látni. (Róla bővebben itt olvashattok).

Őt a dél-afrikai Keanan Eksteen követte 11 órakor. (Róla pedig bővebben itt olvashattok.)

És most lássuk a Pop Eye első öt külföldi kedvencét az idei Utcazene Fesztiválról:

Daiana Lou

A Daiana Lou ‒ akit már szerencsés emberek láthattak Budapesten és Veszprémben is ‒ egy egészen különleges és zavarba ejtően eklektikus pedigrével rendelkező multiinstrumentalista olasz rockduó, amit egy Daiana nevű kék hajú hölgy és egy Luca nevű úriember alkot. 2014-ben kezdtek el együtt zenélni, és alapvetően utcazenészként definiálják magukat, ugyanakkor 2016-ban jelentkeztek az olasz X-Faktorba, ami miatt azt képzelhetnénk, hogy mindjárt meg is tagadták szociálisan érzékeny művészetüket, ehhez képest Daiana úgy adta elő ott Sia Chandelier című számát, hogy az embert végig a hideg rázza tőle, Sia valószínűleg a csilláron lógva nézte végig, a zsűri és a közönség pedig sikoltva, könnyes szemmel tapsolta meg őket állva, mire Daiana is elsírta magát, majd e sorok írója is. Elképesztő, hogy mennyi érzelem és energia van ebben a kis lányban. Szinte fékezhetetlen. Az olasz közönség a verseny után a nonkomformizmus és a lázadás szimbólumaként ünnepelte a duót, akik egyébként (ezt igazolva) Berlinben élnek 2015 óta, és ott készítik lázadó, nonkomformista, emberi, életigenlő és érzelmektől túlcsorduló dalaikat. (Nézzétek csak meg például a YouTube-on Dancing on Fire; Mama, I’m Going to Die vagy Jungle/Bella Ciao című számaikat, és máris látjátok, miről beszélünk.) És ha még ez nem lenne elég a róluk kialakult kaotikus képből, 2022 januárjában megjelent a Netflixen egy 4 Meta című film (ami a világranglistán negyedik volt), aminek teljes soundtracjkét a Daiana Lou szerezte. És ezzel együtt is csak az a kitétel ugrik be róluk, amit egy klasszikus progresszív house számban hallgattunk a 2000-es évek elején a Trancesetters Roaches című számában, hogy: „Underground will live forever baby, we’re just like roaches, we never die, always livin’”, vagyis: „az underground örökké fog élni, olyanok vagyunk, mint a csótányok, sose halunk meg, örökké élünk!”

Bootleg Betty

Talán egyetérthetünk abban, hogy a rockabillyn nincs mit nem szeretni: jókedvű, játékos, ha jól csinálják, kedvesen pimasz, felszabadító és szórakoztató zene, amire leginkább egy dolgot lehet csinálni: végtagjainkat össze-vissza dobálva, vigyorogva táncolni. Pláne, ha majd meglátjuk Veszprémben a színpadon ezt a kellemesen alliteráló nevű zenekart, mert a Bootleg Betty egy öt, igen csinos holland nőből álló együttes, akiknek tagjai egyszer csak elhagyták a pajtát, és elindultak a rock ’n’ roll rögös, de még ma is hívogató útján, hogy meghódítsák a világot.

Első EP-jüket Left the Barn címmel jelentették meg, amelynek mind a négy dala instant sláger, amiről bárki meggyőződhet, ha megnézi/meghallgatja a YouTube-on az A Song Called Wanda, a Raging Cadillac, a Push & Pull és a Like a Wolf című dalaikat. De ugyanez áll a 2020-ban Soul Searching címmel megjelent debütáló albumukra is, csak annak most nem soroljuk fel mind a tizenkét dalát.

Ahogy az a rockabilly zenekaroknál lenni szokott, a tagok bájosan extrovertáltak, vagy olykor akár dilisek is, ami persze csak hozzátesz ahhoz a felszabadító élményhez, amiben rock and rollal, blues-zal, countryval megspékelt zenéjükkel együtt részesítenek majd minket Veszprémben.

Chris Grey & The BlueSpand

A Chris Grey & The BlueSpand egy három laza fiatalemberből álló dán zenekar, melynek tagjai közül a leglazább az énekes, Chris Grey, mert neki például a térdénél hiányzik a nadrágja. A tagoknál már csak a zene a lazább, amit játszanak: groove-os, akusztikus soul-funk, bár olykor nagyzenekarként is megszólalnak, és az is nagyon jól áll nekik. Erre a legjobb példa a YT-on is fellelhető Feed the Monkey című daluk, amelyben egy Lucy Woodward nevű hölgy énekel és közreműködik egy komplett fúvósszekció meg egy zongorista is. Igazi, vérbő, maximális lelkesedéssel előadott blues-funk.

Amikor trióban játszanak, akkor meg még viccesek is. Egyik legismertebb daluk a Funk the Mall, ami arról szól, hogy az énekes elment a plázába, megállapította, hogy unalmasak az emberek, és írt nekik egy számot, hogy jól meg legyenek funkolva:)

A Chris Grey & The BlueSpand igen népszerű Európában, turnéztak már Olaszországban, Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Lengyelországban, Belgiumban, Lettországban, az idén pedig Svájc, Norvégia és Magyarország következik. És ha Veszprémben a közönség nem dobja el az agyát vagy legalább a bugyiját a Mammas Mammalaid című számukra élőben, akkor visszaadjuk a diplománkat. Vagy inkább valaki másét, mert mi ott fogjuk ropni rá, az tuti. 

George Zervos

Egészen meglepő, hogy ilyen névvel valaki ilyen zenét játszik, mint amilyet George Zervos, mert neve alapján azt gondolhatnánk, hogy úzóban áztatott, bazi nagy görög lagzikba való, sírva-vigadós mulatósokat játszik borzasztó nagy átéléssel, de ennél nem is lehetnénk messzebb a valóságtól. George barátunk – mert azonnal az lett – rockabillyt, rock and rollt, surf rockot, swinget, countryt és ezek kiváló ízléssel eltalált, tökéletes elegyét játssza. Képzeld el, mondjuk, hogy a rock and roll pionír, Gene Vincent, egy festői görög szigeten születik újra, majd újra a rock and roll egyik feltalálója lesz. Vagy képzeld el, hogy a Black Keys tagok esküvőjén a Stray Cats játszik, és előadják Dick Dale – a Ponyvaregény óta – örök klasszikusát, a Misirlou-t, vagy képzeld el Elvist Veszprémben, és indulj el már most George Zervos koncertjére, hogy le ne maradj róla!

CQMD

A CQMD egy párizsi menetzenekar, nevük rövidítése pedig azt takarja: Ceux Qui Marchent Debout, ami kábé annyit tesz: „azok, akik állva járkálnak/menetelnek”. Ez máris megnyugtató, ülve sokkal nehezebb lenne nekik, pláne, hogy olyan hangszereket cipelnek magukkal, amiket a harmincas években használtak rezesbandák. A zenekar „heavy funk band”-ként aposztrofálja magát, és valóban, a legtöbb daluk annyira funky, hogy arra még James Brown is táncra perdülne (már ha élne), de zenéjük attól még érdekesebb és őrültebb, hogy ezt a funky hangzást rezesbandaként, trombitával, harsonával, szaxofonnal, szouszafonnal (nagy körtubával), dobokkal és bendzsóval állítják elő. De ami még ennél is érdekesebb, az az, hogy ezt az egészet át tudják ültetni reggae-re is, aminek (tíz másik albumuk mellett) Funky Stuff in a Reggae Style címmel egy egész lemezt is szenteltek. Jobbnál jobb feldolgozások vannak rajta, mi azóta a One Nation Under a Groove című Funkadelic-átiratukra táncolunk, amióta először meghallottuk, és addig abba sem fogjuk hagyni, míg ez a nemzet egy groove-ban nem egyesül. Csatlakozzatok hozzánk. Legyen tánc!

További info és a koncertek időpontjai itt:  https://www.utcazene.hu/

Az Utcazene Fesztivál FB-oldala.