Live Forever címmel megjelent az új Oasis-könyv, olvass bele itt, a Pop Eye-on
A kötet címe egész pontosan: Live Forever ‒ az Oasis felemelkedése, bukása és feltámadása, és az a John Robb a...
A Napkötöző címmel jelent meg a Platon Karataev negyedik nagylemeze, amit a rajongók úgy vártak, mint egy falat kenyeret. Az új anyagot a zenekar május 9-én már bemutatta a Budapest Parkban, ahol az 50. születésnapját ünneplő Vágtázó Halottkémek társaságában lépett fel.
A Lev Tolsztoj karakteréről elnevezett zenekar 2016-ban alakult Budapesten. Magyarországon több telt házas koncertet is adtak már, például az Akváriumban, a MÜPÁban és az A38 Hajón, míg külföldön pedig olyan fesztiválokon léptek fel többek között, mint a Roadburn, a Reeperbahn, a Eurosonic és a Liverpool Sound City.

Már az első Platon Karataev-lemez, a For Her (2017) felhelyezte a nemzetközi térképre a zenekart, dalaikat azóta is több milliószor stream-elték a világ minden tájáról. Az együttes második, Atoms (2020) című lemezével ellépett az addigi akusztikus iránytól egy hangosabb, grandiózusabb hangzás felé. Az album a legbelsőbb énünk kereséséről és minden megkérdőjelezéséről szól, a dalokban hol önmagunk felé zuhanunk, hol éppen attól távolodunk. Ezen a spirálon kering tovább az együttes 2022 elején megjelent, Partért kiáltó című lemeze, mely a víz, a hegy és az erdő szemével néz az emberre, és tovább bolyong a létezés magja körül. A zenekar magyar dalszövegei egyébként számos gimnáziumban szerepeltek érettségi tételként irodalomból.
Az új album kapcsán a zenekar tagjai megnyilatkoztak. Balla Gergely például a következőket mondta a lemezről:
“A 2022-es Partért kiáltó központi szimbóluma a víz volt, a Napkötözőnél ez értelemszerűen a tűz, a Nap. Már a lemez nagy része megszületett, amikor kirajzolódott ez a mintázat, így a folytatás nem egy tudatos döntés volt. A Napkötöző szót egy Várkonyi Nándor könyvben találtam: Dél-Amerikában az Inkák nevezték így, kecsua nyelven Intihuatana-nak azt a szakrális követ, mellyel a napfordulókat határozták meg. Azt érzem, hogy a Partért kilátó lemezhez képest mindenben előre tudtunk lépni: a szövegek még misztikusabbak és enigmatikusabbak lettek, a dalszerkezetek rendhagyóbbak, a hangszerelés gazdagabb és a dallamvezetés is változott. Mégis egy természetes folytatásként hat nekem belülről a Napkötöző az előző anyag után. Egy album megjelenése mindig egy korszak lezárása egy zenekar életében, de egy új időszak kezdete is egyben. A lemez záró sora, a Tabula Smaragdina-idézet: amit a Nap műveletéről mondtam, befejeztem. Ezek a dalok a Nap körül keringenek, és bár így zárjuk ezt az anyagot, ez a szimbólum még biztosan visszaköszön majd jövőbeli dalokban is, mert annyira gazdag és kortalan, hogy megkerülhetetlen, mindig is ott volt, van és lesz az emberrel. A Nap, mint a legbelsőbb, legfelsőbb lényeg, a teremtő erő, a világosság, a rend, az energia és isteni jelenlét szimbóluma. Belső fény, megújulás, örök körforgás – viszonyítási pont.”

Czakó-Kuraly Sebestyén rövidebben foglalta össze azt, ami szerinte a lényeg:
“Ez volt a Platon alkotói folyamatai közül a legösszetettebb időszak, hullámvölgyekkel és csúcsélményekkel tarkítva. Rengeteg dolog történt ez az időszak során, mind emberileg, mind alkotóként érettebbé váltunk, váltam. Azt érzem, hogy talán ez a lassú érés lesz az az élmény, amire emlékezni fogok évek távlatából a ‘Napkötöző’ kapcsán és hogy az egésznek a végén egy olyan lemez állt össze, amire nagyon büszke vagyok. A stílusvilág, amit a zenekar először igazán a magáénak érzett a ‘Partért kiáltó’-nál született meg. Úgy éreztük, hogy szeretnénk ebben a hangszeres környezetben időzni még egy lemez erejéig, mindamellett, hogy közben persze megjelentek új ötletek, új textúrák. Például bátrabban támasztottunk dalokat a szintitémákhoz, illetve a nyolc húros gitárokhoz, amik új ízt adnak a lemeznek.”
Ez pedig az album borítója:
