Jó barátunk, aki nő, tehát barátnőnk és egyben most alkalmi szerzőnk, Szederkényi Bella volt olyan szerencsés meg ügyes, hogy július 5-én, a turné második estéjén, Cardiffban látta a zenekart, amiről azt gondoltuk, hogy soha nem fog újra összeállni, de azért sejtettük, hogy ha elfogy a lóvé kólára, mégis nekifutnak a dolognak. Így is lett, Bella pedig ment, látott, győzött, és megírta nekünk cardiffi Oasis-élményét. Meg mellé egy Oasis-disszertációt.

“The guns have fallen silent.

The stars have aligned.

The great wait is over.

Come see.

It will not be televised.”

(„A fegyverek elhallgattak.

A csillagok összeálltak.

A nagy várakozásnak vége.

Gyertek, nézzétek meg.

Nem lesz televíziós közvetítés.”)

Így jelentette be tavaly, augusztus 27-én az Oasis a 2025-ben esedékes világturnéját, és egyben az együttes újraalakulását. Az Oasis hivatalosan 2009. augusztus 28-án oszlott fel a párizsi Rock en Seine fesztiválra hirdetett koncertjük előtt, amikor a backstage-ben az együttes két legfontosabb tagjának számító Gallagher-fivérek úgy összevesztek (nem először és nem utoljára), hogy nem csak a koncert maradt el, de másnap Noel bejelentette, hogy kilép az 1991-ben megalapított együttesből.

A két dátum közt eltelt 16 évben Liam a Beady Eye nevű zenekarával kiadott két albumot, majd egy kis szünet után szólóénekesként is egész szép sikereket ért el az évek során kiadott három stúdió- és két koncertalbumával. 2022-ben két, egymást követő napon fellépett Knebworth-ben, megidézve az Oasis nagy sikerű, 1996-os dupla koncertjét. Emellett két dokumentumfilm is fűződik a nevéhez, a 2022-es Knebworth, illetve a 2019-es As it was. Ja, és ne felejtsük megemlíteni a 2024-es albumot, amelyet a Stone Roses gitárosával, John Squire-rel adott ki, majd turnéztatott meg a tavalyi év során, ráadásul elég jól. Volt szerencsém ott lenni a berlini koncerten, isteni volt.

Noel sem tétlenkedett: High Flying Birds nevű együttesével 4 albumot adott ki az Oasis üresjárata alatt, és többek közt 2022-ben fellépett Paul McCartney előtt a Glastonbury Fesztiválon. Noel ezen kívül 2018-ban kiadott egy könyvet is Any Road Will Get Us There (If We Don’t Know Where We’re Going) címmel. Emellett a gitáros-dalszerző-énekes olyan feladatokat is elvállalt, mint Bradley Cooper színész mentorálása a 2018-as Csillag születik film előkészületei és forgatása során.

Ám sajnos az univerzum úgy van kitalálva, hogy a két Gallagher-fivér tehetsége pont egymást egészíti ki: Liam egyedi, utolérhetetlen hangzása, elképesztő színpadi jelenléte, rock n’ roll karizmája és a világ legjobb humorának számító brit humoron belül is csúcstartó beszólásai (pl.: „Minden együttesben az énekes van a kormánynál, a zeneszerző az anyósülésen a térképpel, a hátsó ülésen meg a többi zenész azt kérdezgeti: ’ott vagyunk már?’”) és Noel, a világ egyik legjobb zeneszerzője együttesen kell ahhoz, hogy az a dolog létrejöjjön, amit úgy hívunk: Oasis. (Fun fact: van egy harmadik tesó is, Paul, aki fotós és DJ, de ő elenyésző ismertségnek örvend az Egyesült Királyságon kívül.)

Sajnos a Gallagher-családra nem csak ez az egészen különleges tehetséghalmozódás jellemző, de a nehéz gyermekkor is: a fivérek alkoholista apja agresszív, abuzív személyiség volt, aki pokollá tette a felesége és a fiai életét. Noel egy interjúban egyenesen úgy fogalmazott: „apám verte belém a tehetséget”. Valószínűleg az, hogy a fivérek így nőttek fel, nem segítette őket abban, hogy szépen, békében éljenek egymással a későbbiek folyamán, így az Oasis története mindig is tarkítva volt a balhéikkal, összeveszéseikkel és az olyan beszólásaikkal, mint Noel nyilatkozata az anyjáról: „Mindig is nagyon szerettem, egészen addig amíg meg nem szülte Liamet”. A ’90-es évek rock n’ roll színtere amúgy sem a ventilálásról, a traumaoldásról és a csoportos terápiáról szólt. Az alkohol, a drogok, a rock n’ roll életmód, az együttest övező hatalmas és folyamatos sajtóérdeklődés, valamint elképesztő sikereik együttesen vezettek a 2009-es feloszláshoz.

Tévedés lenne azt gondolni, hogy a 16 éves szünet alatt az együttes népszerűsége alábbhagyott volna: a britek egyenesen nemzeti kincsnek tartják az Oasist, és a 16 év alatt a Gallagher-fivérek vélhetőleg soha nem adtak úgy interjút, amiben ne hangzott volna el a kérdés: „Mikor áll újra össze az Oasis?”. Liam legalábbis azt mondta, ez volt a neki két leggyakrabban feltett kérdések egyike. (Fun fact 2: a másik kérdés – utalva az általa állandóan hordott dzsekikre –, az volt: „Hány parkád van otthon?”)

Ebbe az általános hangulatba érkezett meg a tavaly augusztusi bejelentés. Ne foglalkozzunk most azzal a rosszmájú megjegyzéssel, hogy az újjáalakulás egyik motorja Noel 2023-as válása, amelyet ő maga is „komplikált”-nak írt le, és amelynek a végén a volt asszonyka 20 millió fonttal és egy 8 millió fontot érő luxusházzal intett búcsút a 11 éves házasságnak.

Noelnél sokkal jobban járt Liam, aki már hosszú évek óta korábbi és egyben jelenlegi menedzserével, Debbie Gwytherrel van együtt. A 2019-es As it was dokumentumfilmben Liam bevallja, hogy Debbie mentette meg az életét és hozta őt rendbe, továbbá ő volt az, aki Liam szólóprojektjeit és turnéit segített felépíteni és felfuttatni az elmúlt évtizedben.

Akárhogyan is van, az biztos, hogy a live ‘25 nevű Oasis-turnéra, amely 2025. július 4-én indult Wales fővárosában, Cardiff-ban, és november 23-án ér véget Sao Paulóban, a jegyek pillanatok alatt elfogytak – még az elhíresült „dinamikus árazás” és a jegyárusító oldalak folyamatos összeomlása ellenére is. A turné az Egyesült Királyság után Kanadában, az USA-ban, Mexikóban, Japánban, Ausztráliában és Dél-Amerikában folytatódik. Tegyük hozzá: az európai rajongók legnagyobb bánatára – bár a pletykák arról szólnak, hogy jövőre európai turné is lesz. Már ha addig a két Gallagher kibírja egymás mellett a színpadon, ugye.

Az én jegyem július 5-re, szombatra szólt, azaz a második napra, a Cardiff Principality Stadiumba, ami egyben a turné második koncertje volt. A V.I.P. upgrade tartalmazta a kiemelt állóhelyet és a meglepetésként, postán kapott exkluzív rajongói merch dobozt (amit élelmesebb emberek már 300 font körüli áron árulnak az eBay-en, de lesz annak az ára magasabb is pár év múlva).

Az Oasis negyed kilenckor esedékes színrelépése előtt a liverpooli Cast zenekar és a manchesteri Richard Ashcroft (ex-Verve) feladata volt a rajongók bemelegítése – és így lesz ez Nagy-Britanniában a turné összes többi helyszínén is.

Sajnos a Cast fellépésének az elejéről lemaradtunk, ugyanis Cardiff-ban olyan atmoszféra volt már dél körül az utcákon, mintha egy fesztiválba csöppentünk volna – és ez tulajdonképpen így is volt. A britek egyébként bevallottan egész napos ivásra vannak kitalálva és összerakva. (Voltál már hajnalban reptéren? Kik ültek a bárokban, és mit ittak? Na, ugye). Szóval, normális, hogy megadták a módját az ünneplésnek, miután kedvenc együttesük újjáalakult, és éppen a walesi fővárosban tartja 16 év kihagyás után a két első koncertjét. A Principality Stadium körüli utcák tele vannak pubokkal és éttermekkel, és minden tele volt Oasis-rajongókkal. Természetesen (szinte) mindenki egyenruhában: Oasis-póló és adidas-cuccok. Az Adidas egyébként kitűnő ritmusérzékkel még a turné kezdete előtt kihozott egy kollekciót az együttes nevével, ami állítólag 45 perc alatt komplett el is fogyott. Cardiff utcáin körülnézve teljesen egyértelmű volt, hogy hova lettek a boltokból a háromcsíkos cuccok. Mindenki örömére az Adidas folyamatosan teszi fel a webshopjára az utánpótlást, senki nem fog lekésni a ’90-es éveket idéző pólókról és melegítőkről.

Meg mernék esküdni rá, hogy életemben eddig még soha nem láttam és nem is fogok látni ennyi vödörsapkát egy helyen. Akin még nincs, az vehet magának, az utcai árusok elég kreatívak: a hagyományos együtteses logós mellett kapható „cunt” és „slut” feliratú fejfedő is.

Néhány pint után senkit nem kell bátorítani arra, hogy elkezdjen énekelni, ezért az utcákon is kórusban, hangosan énekelnek a rajongók, összekapaszkodva és párás szemekkel már ebédidőben – a hangulat frenetikus. Így nem csoda, hogy az ember majdnem teljesen lekési az első előzenekar fellépését. Utólag is elnézést a Casttól, az utolsó három számuk tök jó volt.

A Principality Stadium eszméletlenül jól szól. Eredetileg a walesi nép nemzeti sportjára, a rugby meccsekre kitalált stadion nem véletlenül a turné kezdő helyszíne, bár a döntést Liam az X-en csak úgy indokolta meg, hogy: „Because Cardiff is the bollox” – amit mondanom sem kell, hogy egy szorgos kis walesi street artist azonnal felpingált egy falra Cardiffban. Íme egy rövid videó az OASIS FB-oldaláról a városról és az élményről.

Szóval, a Principality ‒ amelynek a teteje egyébként zárható, és a maximum kapacitása több mint 74 ezer fő (viszonyításképpen: a Puskás kapacitása 67 ezer körül van) ‒ rohadt jól szól, gondolom, nem véletlenül választotta korábban turnéhelyszínnek Beyoncé vagy Taylor Swift sem. A látvány pedig egészen lenyűgöző, sok jó ember nagy helyen is elfér: körbenézve az élmény lélegzetelállító.

A második fellépő Richard Ashcroft, ugyancsak mancunian, azaz manchesteri, akár a Gallagher-fivérek. A zenészek kölcsönösen elismerik és szeretik egymás zenéjét, a britek pedig imádják a Verve-öt, érthető hát, hogy Ashcroftra esett a választás. A szett nem hosszú, mindössze hét dal, de tartalmazza a klasszikusokat a Drugs Don’t Work-től a Lucky Manen át Bitter Sweet Symphony-ig. Ashcroft nagyon szuggesztív előadó, a közönség pedig hálás, hogy élőben hallhatja őt énekelni, szóval a bemelegítés jól halad, a Verve himnusza végére el is értük az üzemi hőfokot, a stadion pedig teljesen megtelt.

Mielőtt belépne a fő attrakció a színpadra, gyorsan említsük meg a fellépőket név szerint is ‒ bár ahogyan a fodrászom is mondja: kit érdekel a többi, a két Gallagher a lényeg. Azért én elmondanám, hogy a live ’25 turné során basszusgitáron Andy Bell játszik, aki egyébként walesi, és az Oasis Heathen Chemistry (2002) és Dig Out Your Soul (2008) albumain volt közreműködő, de a Beady Eye együttesnek is tagja volt, illetve ő alapította a Ride zenekart, aminek énekese és gitárosa. Gem Archer gitárosnak az Oasis, a High Flying Birds, és a Beady Eye formációkban is volt szerencséje együtt dolgozni a Gallagherekkel. A doboknál Joey Waronker foglalt helyet, aki dolgozott már együtt többek közt Beckkel, az R.E.M.-mel, de Liam Gallagher és John Squire 2024-es közös albumán is közreműködött.

A legismertebb zenész a live ’25 formációban Paul ’Bonehead’ Arthurs ritmusgitáros, az Oasis egyik alapító tagja, aki egészen 1999-es kiválásáig az együttes fontos részét képezte, majd a Beady Eye-ban és Liam Gallagher szólóprojektjében is részt vett. Liam és Bonehead kapcsolata híresen jó, amikor pár éve Boneheadet mandularákkal diagnosztizálták, Liam mellette állt és támogatta a felépülésben, majd a teljes felgyógyulást egy alapos lerészegedéssel ünnepelte meg. Bonehead olyannyira fontos elem ebben a képletben, hogy az első, július 4-i koncert végén a tagok bemutatásnál Noel megemlítette, hogy Bonehead nélkül ez az egész turné nem történhetett volna meg. Valószínűleg nem csak ő vett részt a békéltetésben: Noel lányának, Anais-nek, és a fivérek anyjának, Peggy-nek is állítólag sokat köszönhetnek a rajongók.

Azok a rajongók meg pláne, akik a Principality Stadiumban állva az előírt időpontban, negyed 9 körül azt tapasztalják, hogy kialszik a stadionban az összes fény, és egy hang fegyelmezetten azt mondja egymás után párszor: „This is not a drill”, azaz: „ez nem gyakorlat”, miközben ez a mondat hatalmas, vörösen villogó betűkkel megjelenik a kijelzőn. Ezután felhangzik a zenekar ikonikus belépője, a Fucking in the Bushes, a kijelzőn pedig vetítés indul az együttes korai fotóiból, videóiból, és az összevágott újságcikkekből.

Az intro alatt besétálnak a tagok is, Liam és Noel felemelt kézzel, összekapaszkodva. A stadion valósággal megőrül, amíg az együttes tagjai teljesen rezzenéstelen arccal odasétálnak a hangszereikhez. Liam és Noel meghajol egymás előtt, majd mindenki a helyére áll, és indul a koncert. A kezdő dal, a Hello, aminek az olyan sorai, mint: „Years are falling by like the rain” és „It’s good to be back” különösen jól rímelnek a ’25-ös turné kezdő pillanataira.

Aki elmegy a live ’25 valamelyik koncertjére, és azt szeretné, hogy meglepetés legyen számára az előadott számok listája, az most csukja be a szemét, meg amúgy az egész internetet is, és vonuljon ki a civilizációból, a többieknek pedig álljon itt egy kordokumentum egy szerencsés rajongó insta-posztjából:

Nem lehet azt állítani, hogy a tagok túl sokat gondolkodtak volna ezen a listán. Ezek azok a számok, amiket valószínűleg minden rajongó tud fejből szóról-szóra, álmából felébresztve, és nem csak a rajongók, de a ’90-es években felnőtt generáció túlnyomó része is, szerte a világon. A Bring it on Downnak különösen örültem, az egyik személyes kedvencem, és a punkos, nyers hangzás élőben is nagyon jól kijött.

A listára pillantva elég egyértelmű, hogy a koncert első része a tombolásról szól, aztán jön pár, Noel által előadott dal, majd jön az összekapaszkodós rész, két újabb Noel által előadott nóta, és a végén a kötelező kör, a két, talán leghíresebb és legismertebb dallal – vagy nevezzük őket nyugodtan: himnusznak.

Biztos kézzel összerakott lista, de nem csak a papíron tervezés megy jól az Oasisnek, hanem az előadás is. Az az igazság, hogy nem csak profik a tagok, de nagyon viszi őket a lendület is: valószínűleg már ők is várták ezt a turnét. Hiába játszik mindenki fapofával, az energia nagyon sodró. Liam azt ígérte, hogy hangosak lesznek és ütni fognak, ez nagyjából igaz is ‒ gondolom a közönség soraiból érkező folyamatos, kézzel fogható, önfeledt boldogság is sokat tesz ahhoz, hogy ennyire jól csússzon a dolog. Liam hangja fantasztikusan szól, és ő maga is nagyon egyben van ‒ valószínűleg jót tett neki az, hogy a pár éve diagnosztizált pajzsmirigy betegsége és a tavalyi csípőprotézis műtétje óta kialakított egy egészségesebb életstílust annál, mint amit a ’90-es években űzött. Persze az sem ártott neki, hogy az elmúlt éveket végigkoncertezte, és állítólag folyamatosan fejleszti magát egy énektanárral. Mindez mit sem változtatott a piszkálódó stílusán és a hatalmas önbizalmán, továbbra is nagyon jól elszórakoztatja a közönséget a beszólásaival: „Jól szórakoztok? Megérte a 40000 fontot, amit fizettetek a jegyért?” Szerencsére én mondjuk közel sem ennyit fizettem, de azt is el tudom képzelni, hogy aki ennyit fizetett az is jól érezte magát. Ettől függetlenül Liam sokat szelídült (állítólag ebben nagy szerepet játszott Debbie), de szerencsére a megfelelő swagger még mindig megvan benne ‒ ami az Oasis motorja és lelke. Mármint Noel dalai mellett.

Itt tényleg csak zárójelben jegyezném meg, hogy aki a tavalyi szigetes Liam-koncerten felhördült mert Liam a Married with Children dalt úgy konferálta fel, hogy „Married with dickheads”, az legyen szíves beírni az internetes keresőbe, hogy „Spend less time with dickheads”. Így nem csak a világ egyik legviccesebb, akcentusos félreértés miatti videóját láthatja és hallhatja, de azt is megérti, hogy Liam mire utalt a Sziget nagyszínpadán. Nem is olyan rossz fej ez a Liam, mint gondoltad volna, igaz?

Noel ránézésre kissé kevésbé tűnik rock n’ rollnak (ha hihetünk a híreknek, még Cardiffba is vonattal érkezett), viszont a gitárjátéka egészen hihetetlen. Volt szerencsém megtapasztalni pár Liam-szólókoncertet az elmúlt években, kivétel nélkül mindig kitűnő zenészek játszottak a frontember mellett, de soha semelyik Oasis-szám nem hangzott olyan jól mint amikor Noel játszotta ezeket a dalokat. Sajnos ez a két testvér együtt, a színpadon valami olyat tud, amit senki más ezen a földön: kivételesen rohadtul jól előadni brilliáns dalokat, amik még mindig iszonyú jól szólnak. A többi tag is jól tette a dolgát, laikusként talán még Joey Waronkert, a dobost tudom kiemelni, aki olyan energiával adta meg az alapot ehhez a koncerthez, hogy hát le a vödörsapkával előtte, csak remélni tudom, hogy bírni fogja ugyanezt ugyanígy csinálni egészen november 23-ig.

Amúgy igazából semmi más nem történt itt, mint az, hogy pár fickó felsétált a színpadra, és előadott egy csokor dalt, ami egy egész generáció felnövésének a soundtrackje volt. Mondjuk, ezek olyan dalok voltak, amelyeket sokan a Beatles-éihez hasonlítanak, de én nem merészkednék ilyen messzire. Elég, ha azt mondom, hogy a rajongók mindenhol azt mondják: „This is history”, és ezzel tulajdonképpen egyet is tudok érteni. Szerencsére az Oasis nem szúrta el ezt a történelemcsinálást, tényleg baromi jól nyomják élőben.

A hangulat ennek megfelelően leírhatatlan, az összekapaszkodós számokat hangosan, egy emberként énekli együtt 60 ezer ember. Aki még nem tapasztalt ilyet, annak mindenképpen ajánlom. Aztán ha megtette, akkor írja meg nekem, hogy milyen volt, mert nekem sajnos nem megy az, hogy ezt az érzést szavakba öntsem. 16 év után először hallani élőben játszani a britek kedvenc együttesét, ráadásul Nagy-Britanniában – hát, szóval, mit mondjak? Az élmény egyszeri és megismételhetetlen.

A Cigarettes and Alcohol előadása közben Liam megcsináltatta a Poznant a kedves közönséggel. (Aki nem járatos focimeccseken, annak segítek: a Poznan során az egész közönség megfordul, egymás vállára teszik a karjaikat, ugrálnak, aztán egyszerre fordulnak meg.) Csinálta, aki csinálta, én tuti nem azért fizettem annyit a jegyért, hogy hátat fordítsak nekik, az atmoszféra meg már így is frenetikus volt.

Külön örültem annak, hogy körbenézve nem telefonerdőt láttam. Persze mindenki sietve készített pár fotót és videót a családi legendáriumba, de az emberek többsége azzal volt elfoglalva, hogy élvezze a pillanatot, és a jelenben legyen. A tömeg megállás nélkül hullámzott, ugrált, táncolt és ordibált. A számok közti rövid szünetekben az emberek felváltva ölelgették egymást és sikítoztak, tényleg olyan volt ez a jó két óra, mint egy örömünnep.

Fontos megemlíteni a vizuált, ami szerencsére nem volt túlkombinálva, helyette príma kis nyers, szimpla és jól kitalált anyag volt a tagok mögött, a hatalmas kivetítőkön, kombinálva az élő felvételekkel.

A Gallagher tesók nem bonyolították túl a felkonferálásokat sem, brit hidegvérrel elejtettek egy-két mondatot, aztán hadd szóljon. Noel a Masterplan című dalt azoknak a fiatal rajongóknak ajánlotta, akik még soha nem voltak Oasis-koncerten, és talán nem is ismerik azt, mert egy B-oldalas darab. Vajon a fiatalabb rajongók tudják mi az a B-oldal? Azt tuti, hogy tudják, mi az az Oasis: az új generáció körében is masszívan sikeres a banda (illetve hát a zenéjük), és nem csak az Egyesült Királyságban, hanem szerte a világon. Még olyan A-listás hírességek is rendre felbukkannak Oasis pólóban, mint például Kendrick Lamar, Kristen Stewart, Robert Pattinson vagy Danny Jones.

Volt egy kis meglepetés is, a Whatever című dal előadása közben: a végén Liam ‒ valószínűleg mindenki számára váratlanul ‒ a Beatles Octopus’s Garden sorait kezdte el énekelni. Tök jó, hogy ilyen spontán dolgot csempészett be a koncertre, tipikus Liam, úgy láttam, hogy a többi zenész is meglepődött, Noel pedig nem tudta megállni, hogy mosolyogni ne kezdjen, ami azért briteknél eléggé kimeríti a szerepből való kiesés fogalmát.

Jó társaságban hamar elszalad az idő, és ez sajnos Oasis-koncerten sincsen másképp. A ráadásként előadott számok után az együttes elköszönt, Liam odament Noelhez egy ölelésre, bedobta a rumbatökjeit és a füldugóit (!) a közönség soraiba, majd lesétáltak a színpadról, mintha mi sem történt volna.

Keep calm, we’re British.

Hát, mit is mondhatnék? Ha valakinek lehetősége adódik rá, mindenképpen menjen, és tapasztalja meg a történelmet élesben, hiszen ahogyan a tavalyi bejelentésben is írták: ezt nem fogja játszani a tévé. Ígérem, senki nem fog csalódni, aki elmegy őket megnézni.

Végül: még egy fontos dolog, amit még a brit sajtómunkások is rendre elrontanak, hát még a nemzetköziek (meg úgy általában mindenki), hiába javítja ki őket mindig Liam: az Oasis nem britpop. Az Oasis: rock n’ roll.