Aesop Rock és Homeboy Sandman, a két New York-i underground rapper duója majdnem egy évtizednyi csendesség után végre megint kiadott egy EP-t. Nyolc jobbnál jobb szám van rajta, szerényen, emberkedés és fenyegetőzés nélkül, és nincsenek szuper kocsik, nagycsöcsű kurvák, csőre töltött fegyverek, sőt még egy csóri medence sem. Vannak viszont elmés-vicces hétköznapi megfigyelések, sztorik, sztondulás, jazzelés, jó refrének és atom dallamok.

Elöljáróban

Őszintén szólva sosem érdekelt különösebben a Nagy Rapcsata, az East Coast vs West Coast rivalizálás, ami az egymás gyalázásától a gyilkosságokig ért. Azok a rapperek sem izgattak túlzottan, akik vastag pénzkötegeket ráztak a kezükben, miközben a medence partján állva letolt gatyával szopatták a csajokat, a háttérben valami menő járgánnyal, pedig ahogy ők, úgy én is proli gyökerekkel bírok és jobbra-többre vágyok – bár persze nekem fehér a bőröm és magyar vagyok, ez pedig más problémákat feltételez. Innen nézve, még ha nekik a gengszterkedés és az arcoskodás életmód kérdése is, ezért sem érintenek mélyen. A hazai epigonokat pedig őszintén megmosolyogtam. Meg hát pacifista lélek vagyok. aki persze most úgy érzi, hogy legszívesebbn rám küldené a rap-rendőrséget, vagy saját kezűleg törné szét térdeim kalácskáit egy baseball ütővel, nekik mondom, hogy simán lehet, hogy hülyeséget beszélek, nem is értek a raphez, csak amolyan műkedvelő vagyok és ennyi, yo!

Mindezek ellenére azért a nagypofájúak között is számos remek és tehetséges előadó van, akiket szeretek és hallgatok, de valahogy mindig jobban bejöttek azok a rapperek, akiknél nem feltétlenül ez a gyilkos emberkedés, arcoskodás, kivagyiskodás és a másik legyalázása van a középpontban. Ők azok, akikre azt szokták mondani, hogy underground vagy értelmiségi rapperek. Mint amilyen Homeboy Sandman és Aesop Rock is. Persze ők is tudnak csúnyán nézni és el-elhagyja a szájukat egy-két fuck meg hasonlók, de harciasság ide vagy oda, nem sugárzik belőlük az agresszivitás, zeneileg meg valahogy izgalmasabbak, kreatívabbak, kísérletezőbbek, kevésbé kiszámíthatók, és a trendek meg a hangzásbeli közhelyeket sem majmolják, nem is (annyira) pozőrök, vagy inkább másfélék a pózaik, természetesebbek, emberibbek, szerethetőbbek. És továbbra is remélem, hogy nem robbantom ki a magyar rapháborút a véleményemmel, pláne nem azt, amelyikben az egyik oldalon csak én állok egy magam, szemben a hiteles szakértelemmel.

Aesop Rock

Ha a fenti képet megnézzük, akkor a jobb oldali szakállas, az, amelyiknek haja is van, ő Aesop Rock. Ő az idősebb (nyáron lesz 50), és neki van kevesebb nagylemeze, viszont ő az ismertebb név, aki a 90-es évek második felében kezdte a pályáját. Ránézésre sem az a kimondottan balhés arc, őt inkább a zene érdekli, számos, hosszabb-rövidebb időre szóló formációban is megmutatta már magát (The Weathermen, Hail Mary Mallon, Uncluded és Malibu Ken), producerkedik, miközben szorgosan készítette a szólóalbumokat is, eddig összesen tizenegyet, tavaly kettőt is kiadott.

Homeboy Sandman

Ő a bal oldali, a kopasz szakállas. Az ezredfordulót követően kezdett zenélni, az első nagylemeze 2007-ben jelent meg, és azóta sem maradt rest, úgy dobálja a lemezeket meg a mixtape-eket, mint pókerbajnok a royal flushöket. Ha összevetjük kettejüket, akkor Homeboy a szoftabb, a nyugisabb figura.

Lice

Aesop Rock és Homeboy Sandman már ismerték egymást és dolgoztak is együtt, amikor 2015-ben kitalálták maguknak a Lice-t. A két kis nagyvárosi tetű (a lice pontosan ezt jelenti) szinte észrevétlenül éldegél az emberek között meg rajtuk, megfigyeli őket, aztán megénekli, amit tapasztal. Az első három évben kiadtak egy-egy remek EP-t, aztán… csend. Már-már azt gondoltuk, hogy ennyi volt az annyi, amikor is idén ismét jött egy EP, amit reméljük, követ még több is.

Nem fogja megreformálni a a műfajt, de ettől függetlenül első osztályú hallgatni- és bólogatnivaló a Miami Lice: Season Four. És ennek a cikknek nem is volt több célja, minthogy erre rábeszélje az olvasót, meg persze Homeboy Sandman meg Aesop Rock többi dolgára is, és ne csak mindig az egymást anyázó, arcoskodó, divatos, menő satöbbi rapperekről legyen szó, ne csak ők kerüljenek folyton az ablakba, hanem az ilyen kis kedves, rendes tetvek is.