Kellemes karácsonyi ajándék Queens of the Stone Age-rajongóknak
Szerző: Pop Eye
2025-12-22
A Queens of the Stone Age régóta dédelgetett álmát váltotta valóra, amikor a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette Alive in the Catacombs című kisfilmjét, melynek nyáron volt a premierje. A Magyaroszágon visszatérő vendégnek számító amerikai zenekar különleges koncertfilmje már ingyen megtekinthető a YouTube-on, illetve a forgatási munkálatokat megörökítő dokumentumfilm is felkerült a platformra.
Nagy koponyák – fotó: Andreas Neumann
A QOTSA 2024 júliusában töltötte meg az ikonikus alagútrendszert zenével és élettel, melynek eredményeként úgy láthatjuk őket, ahogy eddig még soha. A különleges alkalomra gondosan kiválogatott és a helyszínre szabottan újragondolt dalokkal érkeztek, és eddigi legintimebb koncertjüket adták ‒ noha több milliónyi ember földi maradványaival voltak körbevéve. „A legnagyobb közönség, amelynek valaha játszottunk” ‒ mondta Joshua Homme, a QOTSA frontembere, aki közel 20 évvel ezelőtti első látogatása óta szeretett volna zenélni az egyszerre hátborzongató és misztikus környezetben. Párizs városa azonban mindeddig nem adott engedélyt egyetlen művésznek sem arra, hogy a szent alagutakban játsszon. A QOTSA tagjai törvénytisztelő állampolgárokként megvárták, amíg elképzelésüket engedélyezik.
Az Alive in Paris and Before című kísérőfilmet a Grammy-díjas Andreas Neumann rendezte: a bensőséges alkotás betekintést enged a kulisszák mögé, és felfedi a nem mindennapi forgatás érzelmi és fizikai kihívásait.
Eddig mindkét filmet a zenekar honlapján és a Criterion Channel streaming oldalán lehetett megvásárolni, illetve több mint 20 országban a mozivásznakon is találkozhattak velük a rajongók. Azok a fanok, akik digitálisan is birtokolni szeretnék a kiadványokat, továbbra is megvehetik azokat a QOTSA weboldalán, a koncertlemez pedig elérhető valamennyi streaming platformon ide kattintva.
A zenekar amerikai és európai történelmi színházak színpadain is megturnéztatta az anyagot, emellett a The Tonight Show Starring Jimmy Fallon című népszerű műsorban is előadták a Running Joke és a Paper Machete című dalokat.