Amit tudni akarsz a Keanu Reeves féle Dogstarról, de még nem merted meghallgatni
Keanu Reeves hobbizenekara, a Dogstar július 18-án lép fel az Akváriumban. Biztosan teltházas buli lesz, ám a közönség nagyrésze a...
Liam Gallagher és Nicole Appleton (All Saints) közös gyermeke, Gene garázsrock-zenekart alapított, ami kiadta első kislemezét, és a Hinge című dal szerintünk ugyan a világot nem váltja meg, de ígéretes darab, egy jó szám, mi legalábbis bírjuk.
Persze nagy kérdés, hogy ha a Villanelle zenekart csupa ismeretlen alkotná, akkor lenne-e hír abból, hogy kiadták a debütáló kislemezüket. De mivel van híres tagja, ezért ez már sosem fog kiderülni. Egyébként meg nemcsak a semmiből tűntek elő, hanem több mint egy éve koncerteznek mindenfelé Európában és Angliában. A Youtube-on van pár kósza, változó minőségű koncertfelvétel tőlük, sőt a debütáló kislemezdalt is sokfelé játszották már, az is fent van pár élő verzióban. De nyilván a stúdió változat az igazi, így most kiadták az első kislemezüket, ennek örömére pedig decemberben brit turnéra indulnak. A jövőt pedig majd meglátjuk.