Az eredeti felállásból már csak egy ember van talpon a bandából, ami 4 éve elveszítette frontemberét, akiről addig azt hittük, pótolhatatlan, nélküle a zenekar halott. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez nem így van. Az augusztusban érkező hetedik nagylemezt már egy szinte teljesen újragondolt Fun Lovin’ Criminals készítette.

A három alapítóból előbb Steve Borgovini dobos hagyta el a zenekart, és elég hamar, 1999-ben. Őt előbb Maxwell Jayson pótolta, de csak 4 évig, hogy aztán a helyére befusson 2003-ban az a Frank Benbini (a barátainak csak Uncle Frank), aki azóta is a trió tagja.

Az első sorban álló gitáros-énekes, Huey Morgan, aki megtestesítette egyszemélyben a zenekar coolságát, 2021-ben dobbantott, bár addigra már rég elveszítette az érdeklődését a FLC iránt – egyre inkább a megszokás tartotta a bandában és nem a lelkesedés. 2007-ben megnősült, elvett egy angol nőt, gyereke született, majd át is költözött az öreg kontinensre (élt Dublinban, Londonban, Frome-ban, most pedig Bathban), és egyre inkább tényezővé vált a BBC Radio 6 Musicon, ahol 2008 óta díjat is nyert saját műsora van, de a BBC Radio 2-n is vezetett műsort. Ezen kívül van egy pizzázója Dublinban meg egy tetováló stúdiója New Yorkban. Érthető, hogy már nem izgatta annyira a FLC. Őt egy évvel később sikerült pótolni Naim Cortazzi személyében.

Egyedül a több hangszeren (basszusgitár, billentyűk, trombita, szájharmónika) játszó fő dalszerző Brian Leiser maradt a helyén, aki háttérénekesből előlépett fő énekessé. Bár nem annyira karakteres a hangja, mint Hueynak, de hasonló orgánummal bír. Ebben a formában igyekezett újra magára találni az alaposan megtépázott FLC, amiről úgy hitték a rajongók, elveszítette a chijét, vagyis az életenergiáját azzal, hogy Morgan otthagyta a bandát. Egyre inkább úgy fest azonban, hogy ez nincs így, ehhez viszont a zenét is újra kellett gondolni, és úgy, hogy a régi rajongókat se ijessze el a váltás, meg újakat is szerezzenek közben.

A Fun Lovin’ Criminals olyan zenei recepttel állt elő az induláskor, ami egyszerű volt ugyan, de eredeti és nagyszerű: hip-hop, funk, blues és rock összegyúrva, méghozzá lazán, ráérősen, koktéllal a kézben, a pultnak dőlve és bólogatva. Úgy volt végtelenül laza és tökös, hogy közben nem verte a mellét, nem macsóskodott és nem játszotta meg a nagymenőt. Mégis nagymenő volt és macsó. Aki pedig hallgatta, hát az is. Így működött, szinte magától. Mindig öröm volt őket hallgatni, látni élőben meg pláne.

De most ugrojunk az időben egyet, egyenesen vissza a mába! Vagyis pontosabban a közeli múltba. Tehát 2022-ben megérkezett Naim Cortazzi és ezzel újra kerek lett a történet, legalábbis ami a zenekari felállást illeti. A neheze viszont csak ezután jött: a zenében is megtalálni az új egyensúlyt. Most már tudjuk, ehhez 3 évre volt szükség, hisz idén augusztus 29-én jelenik meg a hetedik FLC-album A Matter of Time címmel, ami az új felállás első nagylemeze lesz. Viszont ezt már megelőzte két EP, amelyeket most meghallgatva világossá válik: fokozatosan váltottak.

A 2022-ben megjelent The Roosevelt Sessions gyenge vagy legalábbi közepes utánzata a korábbi, a 2021 előtti Fun Lovin’ Criminalsnak – csak hát Huey Morgan karizmája nélkül. Profi munka, de mintha fiókban maradt számokat vettek volna fel. Hallgatható ugyan az EP, de se izgalom, se érdekesség, se újdonság nincs a 15 percnyi zenei anyagban. A kissé unalmas önismétlés arra azonban elég volt, hogy hírt adjon magáról a zenekar: még élünk, még megvagyunk!

Az egy évvel később, 2023-ban érkezett The Capistrano Sessions már egy fokkal jobban sikerült. Egyszerűen jobbak a számok, a korábban rájuk jellemző visszafogott elegancia icipicit koszosabb és nyersebb irányba változott, és némi nagyvárosi funk-diszkó is befigyel, a bólogatós tempó azonban maradt. Ez az EP kimondottan felkeltette az ember figyelmét, vagy minimum jól esett annyira, hogy többször is elővegye, pedig miután megjelent, még két évet, vagyis idén nyárig kellett várni a folytatásra. Bár addig meg turnéztatták az új felállást, amivel még hozzánk is eljutottak.

Na de gyorsan a mába akkor. Előbb tehát megjelent a Little Bit Further című kislemez, amivel bejelentették az augusztus végén érkező új nagylemezt is. A szám maga egy szemérmetlen és nagyon a pillanatnak szóló, hedonista funk diszkó, ami a 70-80-as éveket idézi, és két klipet is kapott: az egyik egy klasszikus diszkó klubban játszódik, a másik pedig egy görkoris diszkóban. Stílszerű mindkettő, valamint a Fun Lovin Criminals eddigi zenéihez képest energikusabb, táncosabb, aktívabb, pörgősebb, röviden: dinamikusabb.

Ha valaki azt gondolta, hogy itt meg is áll a zenekar, azoknak mutatjuk – na jó, azoknak is, csak nekik más miatt is – a pár napja megosztott új számot, a Full Stopot, ami klipet már kapott, kislemezként pedig rövidesen megjelenik. Hasonlóan az előző számhoz, ez is dinamikus, de inkább hip-hopos és garázsrockos, olyan amire ugrálva őrül meg az ember és észre se veszi, amikor véletlenül kirúgja a ház oldalát.

Az új dalok és a klipek alapján biztosak lehetünk, hogy a FLC nemcsak átalakult, de át is öltözött. Persze megmaradt a jó öreg hip-hop, funk, rock és blues kevercs, csak öntöttek még hozzá nagy adag diszkót, duplájára tekerték a sebességet, a jól szabott öltönyöket meg színes ingekre és jóval lazábbra szabott ruhákra cserélték. Már nem a bulik legcoolabb arcai szeretnének lenni, hanem egyenesen a buli leghangosabb királyai. Mint ahogy a Full Stopban meg is éneklik: „I feel like Elvis Presley in his blue suede shoes”. Mi pedig ezt egyáltalán nem bánjuk.