A 2024 november 1-jén kiadott, mindössze nyolcszámos Songs Of A Lost World után most itt a nagylemez remixalbuma, a 24 számos Mixes Of A Lost World. A mélybe húzó dark rock után a dark elektro kiemel a mélyből.

Őszintén szólva, nem tartozom azok közé, akik lementek hídba a csodálattól a tavalyi The Cure lemez kapcsán. Nem rossz lemez, de számomra nagyon egysíkú, helyenként önismétlő és igazán ütős, emlékezetes szám sincs rajta. De legalább egységes, meg persze igényes munka. De nem ezt fogom hallgatni a kedvenc The Cure lemezeim helyett.

Éppen ezért kíváncsian vártam, hogy megjelenjen a lemez remixalbuma, aminek előzetesen közreadott pár darabja igen ígéretes volt a számomra. Most pedig, hogy végre meg is jelent a 24 darab remxiet tartalmazó lemez, már én is elégedett vagyok: sokkal jobban tetszenek a The Cure új számai ezekben az újraformált verziókban, mint ahogy Robert Smith-ék összerakták azokat.

A remixereket zeneileg elég nagy merítéssel és remek ízléssel válogatták ki. Épp úgy vannak köztük klasszikusnak számító és még mindig aktív régi motorosok (pl. Paul Oakenfold vagy az Orbital), mint újabbak (pl. Mura Masa vagy Four Tet), sőt olyan előadó is akad, aki nem is kimondottan elektronikus (pl. a post-rock Mogwai vagy a noise-rock 65daysofstatic). Nekem személy szerint ezek az új – vagy inkább más – verziók jobban bejönnek, mint az eredeti formája a daloknak, pedig a darktól a remixerek sem szakadtak el. Csak másképp képzelték el és abban a szellemben formázták meg Robert Smith-ék új számait. Viszont az elégedettség, ami a remixek hallatán elfog, talál még arra is rávesz, hogy ismét elővegyem a tavalyi lemezt, és újrahallgassam. És akkor még az is lehet, hogy a Songs Of A Lost Worldről is megváltozik a véleményem.