Steven Knight történelmi gengszter-drámája, a Peaky Blinders (magyar címe: Birmingham bandája) a két világháború között játszódik és a Shelby család felemelkedését mutatja be, ahogy egyszerű, utcai bűnözőkből a nagypolitikát is befolyásoló tényezőkké válnak. A szinte tökéletes 6 évados sorozatot egy filmmel zárták le, ami kedves gesztus, pláne egy rajongó számára, de kicsit lerombolta azt, amit addig felépítettek. Persze mondhatjuk azt, hogy egy rendes, valamire való gengszertörténetben ugyanúgy van bukás is, mint ahogy felemelkedés.

Ha nagyon szigorúak akarunk lenni, akkor azt mondhatjuk, hogy a Peaky Blinderst az ötödik évad után abba kellett volna hagyni. Az utolsó etap már érezhetően gyengébb volt, nehezen indult be, és ebben nemcsak az van benne, hogy az egyik kulcsszereplőt, a Polly Grayt alakító színésznő, Helen McCrory elhunyt két évad között, és ezzel a szomorú helyzettel valamit kezdeni kellett. Hanem az is, hogy kifulladt a történet, és Thomas Shelbynek (akit Cillian Murphy alakít kiválóan) egyszerűen nem állt jól a jófiúskodás, hogy már nem iszik, és nem öl meg senkit sem. De azért a második felére azért mégiscsak összeszedte magát az évad, és kínált pár jó jelenetet meg fordulatot. És amikor véget ért, akkor alapvetően elégedetten dőlhettünk hátra.

A sorozatot végül nem egy utolsó utáni évad zárja le, hanem egy kétórás film. Ami akár elsülhetett volna jól is, de sajnos nem így történt, legalábbis szerintünk. Egyfelől simán végignézhető, de a sorozatra jellemző minőség és mélység, a karcosság, nyersesség és valódi drámaiság valahogy eltűnt belőle. Csak a látvány maradt, néhány szereplő – plusz pár új és minden izgalom nélküli, papírmasé karakter – meg a zene, ami a legjobb az egész filmben. Persze nézett lesz, mert A halhatatlan férfi elsősorban a rajongóknak készült, ők pedig sokan vannak, és meg fogják nézni biztosan. És biztos vagyok benne, hogy örülni fognak annak, hogy még egyszer utoljára láthatják Thomas Shelbyt meg a többieket (legalábbis néhányukat). Aki viszont Peaky Blinders-szűz szemmel nézi meg a filmet, az ne ebből ítélje meg a sorozatot. Pláne, hogy sok-sok szempontból köszönőviszonyban sincs mindazzal, amit 6 évadon keresztül láttunk. Ahogy a főszereplő az erejét vesztette és kissé elmozdult egydimenziós karakter irányba a zárófilmre, hát a film is ilyen lett sajnos.

A Birmingham bandája: A halhatatlan férfi leginkább olyan, mint amikor egy író megír egy hatalmas nagy regényeposzt, majd a végén nehezen tudja elengedni a sztorit és a szereplőit, ezért ír a könyv végére egy 20-30 oldalas epilógust, amiben kimondatlanul megvallja, hogy mennyire szereti a figuráit és hogy mennyire fognak neki hiányozni, ezért leírja még, hogy kivel mi lett a későbbiek során. De ez már igazán nem oszt, nem szoroz, nem tartozik szorosan a korábbiakhoz, ahhoz a nagyeposzhoz. Felesleges. Az már nem a regény. Az már csak egy epilógus. Akár ki is hagyhatjuk. Az esztétikai élmény, a katarzis már úgyis korábban megvolt.