Társadalmi célú közösségi programot indít az Erkel Színház
Az Erkel Színház új, kortárs CSR-programot indít ÉRTEDISDOBBAN címmel. A program célja, hogy havonta egyszer olyan közösségeket, intézményeket, civil szervezeteket vagy...
Augusztus 25-én megtartotta évadnyitóját a Radnóti Színház. Az új tagokkal – Katona Péter Dániellel és Krisztik Csabával – kiegészült társulat a 2025|2026-os évadban összesen hat bemutatóval készül, melyből kettő az Eörvös10-zel közös produkció. A társulati ülésen az újabb öt évre igazgatónak választott Kováts Adél többek között az együttműködések fontosságáról, a fiatal alkotók helyzetbe hozásáról beszélt. Az idei évad mottója a „benne vagy”.

Rendhagyó módon az Eötvös10 Művelődési Házban tartotta meg évadnyitó társulati ülését a Radnóti Színház. A ház igazgatója, Szebeni Dóra szívélyesen köszöntötte a radnótisokat. A szokatlan helyszínválasztás oka a két hatodik kerületi intézmény most induló együttműködése, amelynek célja, hogy helyszínt és lehetőséget teremtsenek a fiatal alkotóknak. Az együttműködés jegyében Radnóti Színház az évad új produkciói közül kettőt az Eötvös 10-ben mutat be: az első Ingmar Bergman Magyarországon először látható Hűtlenek című színdarabja lesz Bagossy Júlia rendezésében, a második Regős Simon és Cs. Nagy Adrienn Réder Ferenccel közösen írtKELETI BLoKk című új magyar drámája, az immerzív előadást Regős Simon rendezi.
Kováts Adél, miután újabb öt évig marad a Radnóti Színház vezetője, megköszönte a társulat bizalmát és támogatását. Mint elmondta, célja, hogy folyamatosan megújulva változást hozzon a változatlanba. A társulat köszöntötte a színház két új tagját, Krisztik Csabát és Katona Péter Dánielt, akiket nem csak az új bemutatókban láthatnak a nézők: a repertoáron lévő előadásokban is átvesznek szerepeket.
Készül a színház a szeptember 6-i Pozsonyi piknikre és a szeptember 20-i Benne vagy nyílt napra, ahol 3 helyszínen színes programot kínál a nézőknek. Lesz többek között nyílt próba a Hűtleneknől, a Bálsój szerelem a málenkij robot idején című kortárs dráma felolvasószínházi előadása Sodró Elizával és Pál Andrással, az új bemutatók bemutatója és egy szuper koncertszínházi produkció, a Budapest flowváros. Ezen a napon ünnepli 10. születésnapját a Radnóti Ifjúsági Műhely (RIM). Az elmúlt évtized alatt a RIM csapata több ezer diáknak, számtalan tanárnak és részvételi programján keresztül felnőtt érdeklődőknek adott ingyenesen lehetőséget az önismeretre, közös alkotásra és új módszerek elsajátítására.

„Az évad mottója a ’Benne vagy!’ Leginkább arra a közösségre utal, amelyhez mi – radnótisok és közönségünk – mindnyájan tartozunk. Itt és most. Minden jóban és rosszban együtt vagyunk benne”– hangsúlyozza Kováts Adél. „Benne vagyunk az élet sűrűjében, benne az egyéni és kollektív felelősségről való gondolkodásban, benne vagyunk minden történetben és közös lélegzésben a színpadon és a való életben.” Ez a közös és felelős létezés az a gondolat, ami az évad bemutatóit összeköti. A kortárs angol szerző, Lucy Kirkwood Gyerekek című drámája az idősebb generáció felelősségét kutatja: hogy mit hagyunk örökül az utókornak. A Hűtlenek a párkapcsolatok, a szenvedély szépségeit és gyötrelmeit, egy család szétesésének folyamatát helyezi boncasztalra, Bergman nagyítóján át közelről láthatjuk, hogy a személyes döntéseink hogyan határozzák meg szeretteink életét is. A Parasztoperában a múlt sötét titkai bukkannak felszínre, összetörve egy jobb életről dédelgetett álmot. Csehov korai színdarabjában az Erdőszellemben már több mint száz éve is a természet kizsákmányolásáról, az otthonteremtés, otthonmaradás és megtartás nehézségéről, a másikhoz való igazi kapcsolódás lehetetlenségéről ír látszatüdvösséget kínálva a látszatélet végén. A KELETIBLoKk történetét az elmúlt évek szórakozóhelyeken és fesztiválokon történt tragikus balesetek ihlették (West Balkán, Astroworld, Colectiv); témája az a létállapot, amit az igazság keresése közben végleg elveszített kapaszkodók hiányérzete kelt. A tavaly bemutatott Angyalok Amerikában után érkezik a második rész, a Peresztrojka, melyben több a vízió és több a remény: A haladás fájdalmával állítja szembe a változás szükségét, miközben emberséggel és humorral, pikánsan és filozofikusan mesél a romokon kisarjadni képes életről. Nagy Péter István rendezését, A végét nevezte be a színház az idén 5 éves eSzínház Fesztiválra, ami szeptember 19. és 28. között lesz.
Az igazgatónő várakozással említette az Országos Színházi Évadnyitót, ahol kiosztják majd a Kaszás Attila-díjat, hiszen a három jelölt egyike Sodró Eliza, a Radnóti vezető színésznője. Közvetlenül az évadnyitó után megtartották az E10 Kamaratermében Ingmar Bergman Hűtlenek című darabjának olvasópróbáját.
Fotó: Csoszó Gabriella