Az amerikai szerzőnek egyetlen olyan könyve sincs, ami ne lenne provokatív és zavarbaejtő alkotás. Nem kivétel ez alól a nálunk idén megjelent, egyébként pedig 2023-as regénye, a Nem tart örökké sem. Bár olvasmányos könyv, mégsem könnyű olvasni. Az alábbiakban kifejtem, hogy miért.

Ahogy a Palahniuk-regény címe is mondja: nem tart örökké. Nagy igazság, mert tényleg. Ez az élet egyik fő ismérve, hogy abban egyszer minden véget ér, és ha nem akar, akkor is, merthogy maga az élet sem végtelen. Ez mozgott bennem egy idő után, amikor Palahniuk új regényét olvastam: hogy előbb-utóbb csak eljutok a végére.

Nem azt akarom mondani ezzel, hogy a Nem tart örökké rossz könyv, mert nem az, nagyon következetesen átgondolt és megírt munka, de bennem nem ér fel a korábbi könyveihez, se a mindenki által jól ismert Harcosok klubjáig, se személyes kedvencemig, a Láthatatlan szörnyekig. Talán mert ezúttal a provokáció meg az említett átgondoltság, át-átcsúszik túlgondoltságba meg öncélúságba, és bár a borzalmak viccesen vannak tálalva, a regény időről-időre és egyre gyakrabban válik fárasztóvá. Legalábbis számomra.

A főszereplő egy angol arisztokrata sarj, egy testvérpár egyik fele, Cecil. Nemcsak ő a perverz, őrült és beteg, hanem az összes szereplő, aki csak felbukkan a könyvben, beleértve a testvérét, Ottót is. Úgy sorjáznak a regény lapjain a borzalmak és fordul ki önmagából a szexualitás, hogy egy idő után az olvasó már szinte észre sem veszi, és már nevetni sem bír a groteszk fordulatokon. Lehet, hogy ez volt Palahniuk célja, hogy egyre nehezebben haladjon a könyvével az ember, hogy oldalról oldalra egyre jobban iszonyodjon, mindenesetre a dolog alaposan visszaüt. A Nem tart örökké az életről szól, hogy az milyen borzalmas, beteges és szépségtől-jóságtól mentes, köszönhetően a teremtés csúcsának, az embernek, ám szerencsére egyszer majd lezárul, végleg, és majd az örökké fog tartani, vagy minimum addig, amíg világ a világ.

Bár az élet, vagy inkább a világ valóban tele van rosszal, borzalommal, beteges dolgokkal és perverziókkal, de nemcsak azzal. Annyira nem szörnyűséges, mint Palahniuk szerint, különben ha olyan lenne, nem lenne értelme az egésznek. Persze lehet, hogy az író ezt másképp gondolja, ám ebben az esetben vitába szállok vele. A szememben már az is egy cáfolat, hogy létezik egy Chuck Palahniuk nevű író, aki regényeket ír, melyek ugyan lesújtó képet festenek az életről, mégis megerősítik az olvasót abban, hogy ő csinálja jobban, mint a szereplők. Ám a szerző ezúttal kicsit elvetette a sulykot.

Chuck Palahniuk: Nem tart örökké

Helikon

310 oldal, 4499 Ft