A Kneecap nemcsak provokálni tud, hanem megríkatni is
A depresszióval, a veszteséggel és az öngyilkossággal foglalkozó drámai hangvételű szám, az Irish Goodbye, melyben Kae Tempest a közreműködő, kapott...
Egy újabb kislemez kíséretében jelentette be Flea, hogy mikor jelenik meg az első nagylemeze, mi lesz a címe, hány dal lesz rajta és kik lesznek a közreműködők. Továbbra is van okunk örülni.
Amikor tavaly megjelent Flea a maratoni hosszúságú dala, az A Plea, nagyon odavoltunk érte (és még mindig nagyon odavagyunk). A Red Hot Chili Peppers basszistája már ekkor jelezte, hogy a szám egy első fecske az első szólóalbumáról, ami 2026-ban jelenik meg. Most pedig azt is megtudtuk, hogy a címe az lesz, hogy Honora, összesen 10 szám szerepel majd rajta, és a közreműködők között olyan húzónevek vannak, mint Nick Cave és Thom Yorke. A bejelentéssel egyidőben Flea egy új kislemezt is kiadott, melynek Traffic Lights a címe, és amiben a Radiohead meg a The Smile frontembere énekel. Akivel Flea már zenélt együtt korábban és hosszabban: a szépemlékű Atoms for Peace-ben.