A darkpsytrance globálisan is egyik legelső, 2000-es évek legelején induló úttörője, a magyar Para Halu április 3-án Budapest talán legjobb beltéri partyhelyén, a nemrég Palazzo Permanens néven csodálatos újjászületést megélő, korábbi Fészek klubban lépett föl. A Kalap Volume 2 – A második hullám elnevezésű buli első „hulláma” februárban volt, akkor szintén az egyik fellépővel, Psytommal interjúztunk – megfigyelhető, hogy ennek, és az alábbi Para Halu-interjúnak jelentős részben megegyeznek a kérdései. Ennek oka nem (mármint nem föltétlen!) a lustaság, hanem mindkettő egy, a szcéna előadóit bemutató sorozat része, melynek távlata egy, a következő években megírandó nagy goakönyv, amiben egy szélesen szervezett csapattal szándékozunk feltérképezni a globális psytrance-t és goaszubkultúrát, méltó helyét keresve az emberiség kulturális örökségében.

Megpróbáltam összeszámolni, hogy az elmúlt 22 év alatt az alábbi hányadik Para Halu-interjúm, de a 10-es évekre visszagondolva kicsit elvesztettem a fonalat, mert jópár nem elérhető már. De a legelső, 2004-es igen – nem sokkal azután készült, hogy Galambos Péterrel és Greksa Lászlóval elindítottuk egyből az akkor legnagyobb magyar portálon (egyébként nem egyből: 2003-ban a Tv2 akkori, Korridor nevű portálján már csináltunk ilyesmit, onnan hívtak át minket), az Origón elektronikus zenei és partykulturális oldalunkat, a party.origo.hu-t. Az akkor még duóként működő, és épp a nemzetközi befutás küszöbén álló Para Halunak pedig ez volt a legeslegelső interjúja – a szerk.

Hogyan és mikor kerültél bele a goaszcénába?

A 90-es évek végén, 2000-es évek elején, tinédzserként, a világ és saját magam mélyebb megismerését keresve kezdett bővülni az érdeklődési köröm a művészetek, az alternatív életmód, az egzotikus kultúrák, a filozófiák és vallások irányába, és ezzel együtt olyan zenék felé is, amelyekhez képest addig legfeljebb részben hallottam hasonlót. Már korábban is nagyon megfogtak a repetitív, elektronikus témák, többek között Kraftwerk, Jean-Michel Jarre, Yello, Vangelis. Na meg a 90-es évek popos-klubos őrülete Dr. Albantól a 2 Unlimitedig és vissza, később pedig az első housepartyk is. Ehhez képest a goa- és psytrance, illetve egy rakás más zene Aphex Twintől Klaus Schulzén át a korai Pink Floydig még így is újszerűnek hatott. Ezzel nagyjából egy időben elkezdtem zenekészítéssel is foglalkozni, kezdetben elég vegyesen, akár triphop, nuschool breaks, tribal vagy experimentális vonalon is. Ebbe a folyamatba különösen jól passzolt a goa és az ehhez kapcsolódó partykultúra. Amikor az első ilyen tracket meghallottam, azonnal tudtam, hogy ez olyasvalami, amit mindig is kerestem.

Mi különbözteti meg vajon ezt a szubkultúrát a többi kortárs, párhuzamos elektronikus zenei, és akár szintén négynegyedes zene szubkultúrájától?

Összességében a ma is pörgő elektronikus tánczenék közül talán a psytrance igényli leginkább az absztrakt gondolkodást, a normáktól és a megszokottól való elrugaszkodást, valamint a nyitottságot. Ugyanakkor eleve kell hozzá egyfajta belső hajtóerő, láz, kalandvágy és kíváncsiság is, ami különböző, egyéni okok miatt így vagy úgy, de viszonylag könnyen a felszínre tud törni ebben a környezetben. A goás közösség valahol explicit módon rezonál minderre. A zene, a vizuálok, a társaság és a hangulat kvázi erősítőként működnek a tudatos és tudattalan folyamatok áramlásában. Persze ez nem csak a psykultúra sajátossága, más közegben is lehet valakinek tudatmódosító élménye. Ettől függetlenül a goában ez közösségi szinten is rendkívül jól működik. Ehhez valószínűleg hozzájárul az egzotikusabb légkör, a kulturális és történelmi, hippis háttér, zeneileg pedig a gyorsabb tempó, illetve a hipnotikus, monoton trance-ütemek ambiciózus, fantáziadús effektekkel.

Mit gondolsz, mi jut eszedbe arról, ha azt mondjuk a goára, goásokra, hogy ez egy félreértett szubkultúra? Nem úgy értjük, hogy sokan elkönyvelik az egészet „drogosnak”, hanem arra, hogy az, amit a szubkultúrában résztvevők képviselnek és ahogyan élnek, azok a dolgok, amik ezekben az emberekben közösek, azok mennyire látszanak akár kívülről, egy kívülálló, és az egészről akár semmit sem tudó ember számára? És belülről annak számára, aki ritkán téved goás közegbe/buliba/fesztiválra?

Szerintem legfeljebb annyiban félreértett, hogy valóban sokan elkönyvelik „drogosnak”, holott nem a drogokról szól, és nem szükséges hozzá semmilyen szer. Hogy mégis bele tudott kerülni ebbe a skatulyába, az szerintem abból fakad, hogy ami újszerű, alternatív, szokatlan vagy elvont, azzal a nagyobb tömegek nehezebben tudnak azonosulni, mert túlmutat a mainstream patterneken. A mindennapokban szerintem egy nem goás is nagyjából ugyanolyannak látja a goások többségét kívülről, mint bárki mást, és elsőre nem mondaná azt, hogy hoppá, ez az ember itt biztosan goás. Valahol ugyanolyanok is vagyunk mind, ezek csak ideológiák. Ha van különbség, az inkább abban rejlik, hogy kinek milyen az ízlése, az érdeklődése, és mennyire hajtja a kíváncsiság. Belülről, annak, aki csak ritkán téved goás közegbe, talán ezek a közös rétegek nem feltétlenül látszanak rögtön, inkább a felszíni furcsaságok.

Ha már itt tartunk: mi lehet a közös a goafesztiválon táncoló tévés sztárműsorvezető, illetve a szinte csak éjszaka előbújó, és olykor sátánosan öltözködő, szigorúan csak (experimentál-)darkot hallgató arcokban? Vagyis mi az, amit ez a bámulatosan rengetegféle ember keres és megtalál a goában?

Valamilyen szinten mindenki számára vonzó, hogy csak úgy benne legyen a pillanatban, szabadon, problémák nélkül, kilépve a mókuskerékből. Ezt keressük, és talán azt a balanszt is, ami e között és az úgynevezett hétköznapi élet között létrejöhet. A zenét és a szórakozást valamilyen formában mindenki kedveli. Hogy ki mivel foglalkozik még, amikor nem bulizik, az igazából másodlagos. Aki tegnap Boney M-et hallgatott a Margitszigeten futás közben, az lehet, hogy ma este darkos ruciban ropja kísérleti zenére. Aki ma tévés műsorvezető, az lehet, hogy holnap pék.

Szerinted van vagy lehetne ennek a szubkultúrának olyan tanulsága vagy csak egyszerűen megmutatnivalója, amitől akár jobban érezhetnék magukat az emberek ebben a látszólag széteső világban?

Bármi valami másnak a relációjában értelmezhető csak. Amikor a világ látszólag széteső, lehet, hogy valaki éppen egy goapartyban jön rá, hogy mégsem az.

Milyen hatást akarsz kelteni az emberekben, amikor zenélsz nekik?

A tánc és a remek szórakozás mellett immerzív elmerülést a pillanatban, perspektívaváltást, akár belső utazást. Múlt, jelen, jövő, illetve a külső és belső közti szinkron állapotát, tudatos élményt, és közben a túlzott kontroll elengedését is.

Mikor érzed a legjobban, hogy na, ma este kurvajót zenéltem, ha milyen irányban tudtad érzésed szerint módosítani ezt a hatást? Az mindegy is, hogy benézted ezt-e a hatásmódosítást, vagy akár tényleg megtörtént.

Amikor egyáltalán nem gondolok erre.

Gerjeszthette vagy akár beindíthatta a népszerűsödést a covid – tehát hogy a zárlat alatt felgyülemlett táncolnivaló annyira felhalmozódott, hogy robbant?

Teljes mértékben elképzelhető. A tiltás önmagában nem vezet belátásra, sőt, általában inkább ellenállást generál.

Miért táncolnak az emberek – úgy általában is próbálva „megfejteni” ezt – nagyon gyors és kívülálló füllel hallgatva sokszor kellemetlenül „recsegő”, szinte diszkomfortosnak mondható zenére?

A tánc közben a létezés dimenziói összhangba kerülhetnek a jelenben, nem véletlenül hívják sokan aktív meditációnak. Tudati szinten megmarad a megfigyelő, aki egyszerre része a fizikai tevékenységnek és az érzelmi-értelmi háttérnek is. Lényegében mindegy, hogy milyen zene vagy zaj szól, akár madárcsicsergés vagy egy láncfűrész hangja, ha ezek a külső ingerek úgy hatnak az érzékelő emberre, hogy táncolni kezd. Innen nézve felmerülhet az a kérdés is, hogy mi az a tánc, mi számít annak. Arról már nem is beszélve, hogy ezek végső soron csak szavak.

Mik a terveid a Para Haluval és a Traum Atlasszal az idei évre – illetve az elkövetkező 5-10 évre?

Para Haluval több megjelenés is folyamatban van, köztük egy új album is, ami a korai, sötétebb Para Halu-vízió évtizedek alatt érlelődött, letisztultabb újradefiniálása. Ez először az idei Ozorán lesz hallható élőben, még a megjelenés előtt. A Traum Atlas jelenleg kimondottan eklektikus pályán mozog olyan értelemben, hogy a dubosabb, ütemesebb témák mellett egy ideje kísérletibb és tisztán ambient-zenéken is dolgozom. Ezek között van például alváshoz, meditációhoz készített anyag is, egyes trackek közel egyórásak. A Para Halu és a Traum Atlas kapcsán is sok konkrét ötletem van, bizonyos értelemben a zenén is túlmenően. Ezek egy része már készül, a többi még várat magára. Van, amiről már most tudom, hogy valószínűleg le fogom törölni, de olyan projekt is van, amin évekkel ezelőtt kezdtem el dolgozni, időközben félretettem, és később szeretnék visszatérni hozzá.

Javasolj legalább három, legfeljebb kilenc számot a 100 legfontosabb goaszám listájára!

• Pleiadians: Modulation
• Droidsect: Poltergeist (Digital Talk Remix)
• Xenomorph: The Silimaki Murder Tool Kit
• Parasonix: Flight of the Pteradactyl
• X-Dream: Psychomachine
• Psykovsky: Lastbus Madrus
• Hallucinogen: Deranger
• Astral Projection: Soundform
• Son Kite: Hi-Fi Stomp Session

Javasolj ugyanerre a listára legalább egy, és legfeljebb három Para Halu-számot!

• Ritual Science
• In Nomine
• The Hive

Goás és a szubkultúrához köthető előadókkal indult interjúsorozatunk első része az Y-Productionnál artist- és booking-menedzserként tevékenykedő dj-vel, Psytommal készült. A fönti, Para Haluval készített második után a harmadik részre felkészül: a darkprogos Eltawave, a negyedikre pedig a francia Suduaya