Szerdán kezdődött az ország egyik (tényleg) legjobb fesztiválja: a Fishing on Orfű 18-ik alkalommal nyitotta meg aranykapuját az ország egyik legbarátságosabb és leglelkesebb közönsége előtt Orfűn. A fesztivál mind a négy napja telt házas, aki netán jött volna még, de nem már tud, most vegye meg a bérletét a következő évi megmozdulásra – a Fishinget nem érdemes kihagyni. A Pop Eye beszámolója az első napról – sok videóval.

Valójában az egész fesztivál nyitónapja népünnepély volt: csak jó kedvű, felszabadult, mosolygó, táncoló embereket lehetett látni egész nap már a délután fél 5-ös nyitástól kezdve, plusz az összes fellépő zenekar (amelyiket láttuk) a legjobb formáját hozta el Orfűre.

Egy rövid, vicces, politikai kommentárokkal teli nyitóbeszéd után a fesztivál megálmodójának, és egyik főszervezőjének, Lovasi Andrásnak (egyik) zenekara, a Kiscsillag állt először színpadra. András természetesen elsőként idén elhunyt barátjukról, zenész- és bajtársukról, Bräutigam Gábor „Ricsiről” emlékezett meg, a Kispál és a Borz alapítótagjáról és első dobosáról, akiről az idén a Fishing fesztivál nagyszínpadját is elnevezték. Továbbá azt is elmondta, hogy azért játszanak ezúttal főként a Kiscsillag első két albumáról, mert azokon dobolt még Ricsi. Megható nyitány volt, András hangja – érthető módon – el is csuklott egyszer, aztán indult a hazai pályán játszó zenekar szokásos önfeledt hangulatú előadása. Délután még brutál kánikula volt, ezért a koncert elején mindjárt ki is hagyták az egyik lassú számot, nehogy elájuljanak a közönséggel együtt a hőségben.

A Fishin on Orfű fesztiválban az is a jó, hogy a délutántól estig tartó főműsoridőben a szervezők figyeltek arra is, hogy semennyi vagy viszonylag kevés átfedés legyen azon zenekarok kezdési idejében, amelyekre vélhetőleg nagy számú közönség kíváncsi, így egészen a késő esti sávig nézhetjük kedvenc együtteseinket úgy, hogy valamelyikük koncertjéről lemaradnánk.

Így nézhettük végig a Tudósok koncertjét is este 6-tól. A dadaista, szürrealista, antirealista, csodálatosan őrült zenekar és fő téboly-diktátora, az elmebaj vallásának megalapítója, drMáriás rögtön ellopta a show-t a fesztiválon, a végén úgy jöttünk el a fergeteges, gyönyörűen trágár és maximálisan szórakoztatóan elmebeteg előadásról, hogy ennyi volt, akár haza is mehetünk.

Külön öröm volt látni/hallani, hogy ahhoz képest, hogy a Tudósok zenekar idén ünnepli fennállásának 40-ik évét, emellett pedig Máriás saját fennállásának 60-ik évét, egy csomó fiatal is lelkesen üvöltötte a Máriás 40 éve rendszerbontódalainak szövegeit, valamint egy emberként követelte az Apa kocsit hajt című klasszikust. Arról, hogy ezt végül miért nem adták elő, arról a koncert után meg is kérdeztük drMáriást, de ezzel együtt semmi hiányérzetünk nem volt a koncert után. Sőt.

A Tudósokat a Csészényi Tér Nagyszínpadon a Blahalouisiana követte, akik hasonlóan jó hangulattal töltötték meg az egyébként nem is annyira csészényi teret, igaz, egészen más vibe-bal. A Blahalouisiana mára, illetve már jó ideje, szintén generációs zenekarrá nőtte ki magát: felemelő látni, hogy mennyien tudnak azonosulni dalaikkal, mennyien éneklik azokat együtt kedvenc énekesnőjükkel, Schoblocher Barbarával, aki egyszerre tudja a számokat szexin, kihívóan és megejtően előadni. Gondolom, a srácok a zenekarban régóta tudják, hogy Barbival megfogták az Isten lábát: előadásmódjának, hangjának, mozgásának és ízlésesen extrém fellépőruháinak köszönhetően egyszerre tudnak vele azonosulni a lányok a közönségben, illetve egyszerre tudnak utána sóvárogni a fiúk. Olyan ő, mint egy jó lelkű sztriptíztáncoslány a szomszédból.  

A Bräutigam Ricsi Nagyszínpadon 9:10-től a Heaven Street Seven vette át a terepet régóta várt fellépésével – és innentől kezdődött az igazi népünnepély, hisz miután a HS7-re összegyűlt kábé 10-11 ezer ember, onnantól már nem is szaladtak szét, hisz őket a szomszédos Csészényi Téren a Vad Fruttik, míg a Nagyszínpadon a Kiscsillag mellett a szintén helyi, pécsi hős zenekar, a 30Y követte, majd az estet a Péterfy Bori & Love Band zárta. Brutális majális volt.

Mint köztudott, a 2015-ben feloszlott Heaven Street Seven kábé ötévente koncertezik, és akkor is maximum egy-két előadást adnak ‒ nyilván, hogy szó ne érje a ház elejét, és elkerüljék, hogy haknizenekarrá váljanak. Az a két koncert pedig épp itt a Fishingen, illetve a Budapest Parkban szokott lenni. Előre is bocsátanám: aki netán még vacillál azon, hogy megnézze őket a Budapest Parkban, ne tegye. A HS7 kifogástalanul jó koncertet adott Orfűn, minden a helyén volt: az érzelmi amplitúdó, a hülyeség, a szórakoztató felkonfok, az összeszokottság, és a dalok pont ugyanolyan jól és ugyanolyan hatásfokkal szólaltak meg, mint fénykorukban.

Úgy tudom, a Fishing szervezői 11-12 ezer emberben maximalizálták a nézőszámot, hogy még megmaradjanak a családias, emberléptékű viszonyok (ez sikerült is nekik), és ebből a 11-12 ezerből legalább 10999-en voltak kíváncsiak a HS7 koncertjére. Felemelő (sőt, megható) látvány volt ez a hatalmas, hullámzó, táncoló, éneklő tömeg abban a gyönyörű völgyben, aminek az alján a nagyszínpad áll.

A HS7 után a Borfalu Színpadon Pécs egyik kultikus zenekara, a Psycho Mutants játszott, mely zenekarról csak legendákat lehet hallani a helyiektől, és akiket végre először láthattam élőben. A zenekar egyik tagja – gitárosa és tangóharmonikása – Jehan Paumero Pécs legkedveltebb francia figurája, kulturális motorja, Pécs egyik legnépszerűbb szórakozóhelyének, a Szabadkikötőnek egyik programszervezője, és A hazám és az otthonom című fantasztikusan jól megírt könyvének köszönhetően most már egyik díjnyertes írója is.  A zenekar kultikus figurája az énekes, Karnics Zoli, aki a megboldogult helyi Kino Caféban volt pultos, illetve ott lépett fel zenekarával.

A Psycho Mutants bár sokáig volt tetszhalott állapotban ‒ ahogy azt a szerdai koncerten is látni lehetett ‒ a mai napig Pécs egyik kedvenc kultzenekara. Egészen decens kinézetű nők is magukon kívül tomboltak a zenéikre, látszott rajtuk, hogy fiatalkoruk buzog fel bennük újra, és ezt külön élmény volt látni. Kicsit úgy éreztem magam, mintha betévedtem volna egy klubba, ahol mindenki ismeri a színpadon játszó zenekart, én meg csak nézek bután és szorongatom a sörömet ‒ de hát ez is volt a helyzet. Aztán ez kábé két-három szám után el is múlt, mert a zenekar olyan elánnal és lelkesedéssel vezette elő a számait, hogy nem tudott nem berántani a produkciójuk.

Az egyszerűség kedvvéért hívjuk psychobilly-nek azt, amit játszanak, de annál azért sűrűbb és intenzívebb, mert hatan állnak a színpadon és mindenki úgy odateszi magát, mintha világbajnoki döntőn játszana. Van két gitáros, plusz az énekes is gitározik, az egyik gitáros néha tangóharmonikázik, ami külön furcsa, ezoterikus, Nick Cave-esen cirkuszi jelleget kölcsönöz a zenéjüknek, nyilván van egy basszgitáros, aztán egy trombitás, és egy olyan laza dobos, aki úgy tette a zenekar alá az alapot, mintha neki az csak laza formagyakorlat lett volna. Simán el tudom képzelni róla, hogy egy képzett jazzdobos, csak itt épp előzékenyen és kurva lazán kisegít a srácoknak, hogy bírják a tempót – illetve, hogy tudják tartani. Szóval, különleges, régi alter feelingű rock and roll bulit nyomott a Psycho Mutants, akiket csak ajánlani tudunk, hogy megnézz, ha esetleg feltűnnek a városban, ahol élsz.

További rengeteg konertvideó a Fishing on Orfűről a Pop Eye YouTube-csatornáján.

Fishing on Orfűs kapcsolódó cikkek:

Szerdán nyitja meg a Fishing on Orfűt a Kiscsillag, ennek örömére kérdeztük Lovasi Andrást kedvenc zenéiről – Link interjú

Link interjú Németh Róberttel a Heaven Street Seven Fishing on Orfűs és Budapest Parkos koncertjének örömére