Még mindig a tegnapi Rühös Foxi Fox Humana-lemezbemutató koncert hatása alatt vagyunk. Remegő kezekkel gépelem e sorokat, már eleve a meghatódottságtól is, hogy részese lehettem annak, hogy a világ legjobb zenekara tegnap este a Marczibányi téren a világ legjobb zenekara lett, talán pályafutása legjobb koncertjét adta, és végleg felért a csúcsra. Könnyűzeneipari berkeken belül azt rebesgetik, hogy ezzel a lendülettel lehet, hogy fel is oszlanak a Rühös Foxok, és mostantól már csak a Törökvészi OTP-nál lehet majd őket látni, amint magukat sétáltatják ‒ külön-külön.

Péntek este (angol anyanyelvű olvasóink kedvéért: Friday night) a Magyarországon világhírű Rühös Foxi tartott lemezbemutató koncertet a Marczibányi Téri Művelődési Központban, amelynek kerthelyisége a város egyik rejtett kincse, és amelynek büféjénél a város legszebb, leghosszabb sorai tudnak kialakulni.

Amikor az előtérből kiléptünk a kerthelyiségbe, jobb kéz felől mindjárt a zenekar fogadott minket a színpadon, így azonnal egy különös szilveszterbe csöppentünk, és minden átmenet nélkül magával rántott minket a Rühös Foxi a saját dimenziójába. Tulajdonképpen emberrablás történt, és azonnal hívni kellett volna a rendőrséget, de abból a dimenzióból nem működnek a segélyhívószámok. Az ember csak úgy éli túl a dolgot, ha végignézi a koncertet, és a végén ‒ ha szerencsés ‒, visszacsúszhat a saját dimenziójába, amikor az elkövetők elfáradtak már, és bent lihegnek az öltözőben. Mi nem vagyunk szerencsések, azóta is az ő dimenziójukban vagyunk. Aki tudja a portál kapukódját, amivel ki lehet jutni innen, kérjük, emailben küldje el nekünk a popeye.popszem@gmail.com címre. Szerencsére a Google itt is működik.

A Rühös Foxi ‒ még belegondolni is fájdalmas ‒ lassan tíz éves fennállása alatt egy olyan univerzumot teremtett maga köré, amibe, ha egyszer belelépett a gyanútlan ember, többé nem tud szabadulni tőle/belőle. A hülyeség ragályos, ez tudjuk, de amit a Rühös Foxi művel az nettó dadaizmus, az maga a l’art pour l’art, vagyis az öncélú művészet csúcsrajáratása, hovatovább Csomolungmája. És aki felért velük a hülyeség csúcsára, az már soha többé nem akar lejönni onnan, boldogan csahol, ott, ahol van.

A Rühös Foxi tényleg egy külön világot teremtett maga köré. Külön nyelvezetet, külön kódolt poénrendszert, amit csak az ért, aki az ő dimenziójukban rekedt, és ez önmagában csodálatosan bizsergető érzést ad, aztán külön gesztusparkot, gardróbot, és olyan előadásmódot, amelynek egy normális világban nem lenne helye, de szerencsére nem normális világban élünk. Már eleve az, ahogyan egy-egy koncerten kinéznek, erkölcsrendészeti problémákat és kérdéseket vet fel. A nyelv, amit beszélnek, szintén. Az, hogy gyakorlatilag egyetlen számot sem tudnak elkezdeni hiba nélkül, nem hogy kellemetlen, vagy szégyen, hanem a show része. Az, hogy Skystep Fox a koncert közben kilép a zenekarból, mert már nem bírja feldolgozni, hogy senki nem tudja, mit kell csinálni, ám azt épp a lehető legnagyobb meggyőződéssel csinálja, hátha mégis jó lesz, nemcsak szórakoztató elem, hanem előadásuk annyira szerves része, hogy ha nem történne meg, a közönség lépne ki a zenekarból vagy -tól.

Például:

Amit a Rühös Foxi művel, az egy csodálatosan kaotikus, végtelenül szerethető ‒ és annak, aki vevő erre ‒ maximális szórakozást nyújtó produkció ‒ és egyben világszenzáció. Az a titkuk, hogy amikor megalakultak, már akkor sem gondolták ezt az egészet komolyan, semmilyen elvárás nem volt bennük sem magukkal, sem potenciális közönségükkel vagy potenciális sikereikkel szemben, csak csúsztak a saját hülyeséglavinájukkal (felfelé a Csomolungmára), és végig az esélytelenek nyugalmával tudták ezt a fantasztikusan egyedi, helyenként már-már idegesítően idióta produkciót a csúcsra juttatni. Innentől kezdve nem sok lehetőségük maradt. Vagy feloszlanak (és akkor én örökre itt rekedek a dimenziójukban, és egyedül fogok bolyongani benne), vagy építenek maguknak egy másik Himaláját az eredeti tetejére, és azt is megmásszák, úgy, hogy közben nem is akarják.

Nem tudom, mi a célja a zenekarnak ezzel az egésszel ‒ valószínűleg semmi ‒, de azt elérte. A közönségük mindenre vevő, és hálásan vesz részt velük együtt a Rühös Foxi univerzumának csinosításában. Olyan átéléssel éneklik például ismert univerzumunk alap tételmondatát, miszerint: „mi mindannyian egy minden irányból összegecizett biliárdasztalon élünk”, hogy az egyrészt már-már megható, másrészt teljesen egyértelmű, hogy mindenki, aki ott volt tegnap este a koncerten (egy fél ország), tökéletesen érti a viccet, és örömmel veszi ki a részét belőle. (Arról nem is beszélve, hogy a pár napja megjelent új lemez dalait a közönség nagy része már most kívülről fújta.) És pont attól történik meg a Rühös Foxi-csoda, hogy mindannyian önszántukból, örömmel veszik ki a részüket belőle. Illetve adják át magukat a szemünk láttára újra és újra megszülető csodának. Így tud berántani magával mindenkit a zenekar a saját dimenziójába, és így tud minket maradéktalanul minden problémánktól, nyűgünktől, bajunktól másfél-két órára megszabadítani. Tulajdonképpen kozmikus terápia ez, amiért külön nem is kell fizetni. A jegyár csak a rengeteg flittert, csillámport, karácsonyi izzót, latex nadrágot és parókát fedezte, amit a színpadon láttunk. Minden más grátisz volt. Például az is, hogy az új lemez dalaival tegnapig bezárólag hivatalosan is porba gyalázták a világ összes zenei műfaját/stílusát. Göszi, srácok, göszi!

Az már pedig a grátisz bónusza volt, hogy a Fishing on Orfű után ismét „big band felállásban”, vagyis dobossal láthattuk a zenekart: ott Frenk dobolt, itt pedig Horváth Barnabás, Barnsz, aki pontosan azt a lendületet adta meg a zenekarnak, ami az elmúlt tíz évben hiányzott belőlük. Maradjatok együtt! Ezen kívül az is baromi élvezetes volt ‒ és persze a világon egyedülálló ‒, ahogy koncert közben egy-egy számra a tagok hangszert cseréltek. Így láthattuk Szűcs Krisztiánt, ismertebb nevén: Fox Foxot életünkben először dobolni és basszusgitározni, Baksa-Soós Attit szintén basszusgitározni, első világslágerük, A lány előadása közben pedig Barnszt gitáron, Vazul Császárt pedig előbb sörös és boros poháron, majd dobon játszani. És még arra is maradt idejük és energiájuk, hogy a végén Prince-t is megforgassák a sírjában.

Innen aztán tényleg, hova tovább?

Erre végül a közönség adta meg a választ: Kis-szín-pad!!! Kis-szín-pad!!!

Még több, sőt, rengeteg Rühös koncertvideó a Pop Eye magazin YouTube-csatornáján.

Kapcsolódó cikk, vagyis felhívás, hogy mindenki jöjjön a tegnapi a koncertre: A Rühös Foxi újra támad és rühösebb, mint valaha ‒ Fox Humana lemezbemutató péntek este a Marczibányi téren

Fotók és videók: Pritz Péter