Egy gyors matematikai művelet elvégzése után: azok, akik akkor születtek, amikor Charles Bukowski legkülönösebb regénye 2005-ben megjelent Magyarországon, ma 20 évesek. Ezért is öröm, amikor a világ mára egyik leginkább ünnepelt írójának, Charles Bukowskinak újra megjelenhetnek klasszikus írásai, mert így a fiatalok is kézbe vehetik azokat a műveit, amik jó ideje már csak antikváriumokban forognak, vagy egyáltalán nem kaphatók. Ahogy azok is, akik esetleg lemaradtak az eddigi kiadásokról, illetve persze a gyűjtők is, mert ez a kötet most teljesen új borítóval, zsebkönyv formátumban jelent meg. Május közepén legismertebb regénye, a NŐK jött ki (szintén zsebkönyvben), most pedig élete utolsó és legkülönlegesebb műve, a Ponyva. Olvasni még mindig az egyik legjobb időtöltés a Földön. Pláne Charles Bukowski utolsó regényét egy nyári napon. Estén. Éjjelen.

Ahogy telik az idő, és halad előre körülöttünk a történelem, úgy válik egyre bizonyosabbá: Charles Bukowskinak igaza volt. Az élet tök egyszerű és kurva jó, ha úgy éljük, ahogy mi akarjuk.

Ritka eset, de Charles Bukowski 1994-ben, 74 éves korában ünnepelt íróként halt meg. Előtte végigivott körülbelül hatvan évet, végigírt ötvenet, és ez idő alatt megírt kb. hatvan könyvet, és annyira jól sikerült teljesen kívülállóként leélnie az életét, hogy nagyjából végig abból élt, hogy megírta, ami történik vele. Már amikor nem megnyúzott, véres marhákat pakolt teherautóra egy vágóhídon.

Az alkohol, a szex és a lóverseny mellett Bukowski legfőbb erőforrása az írás volt. Szenvedélyesen írt, imádta magának az írásnak már a tevékenységét is, ahogy részegen, másnaposan, félrészegen vagy józanul döfködte az írógépet az ujjaival. Amikor épp nem aludt, dugott vagy evett, vagy kocsmában ült, akkor írt. És miközben félig lecsúszott, nehéz, néha reménytelen, tragikus, tragikomikus, ugyanakkor végtelenül kitartó és akár példaértékűnek is mondható életét élte, műveiben olyan alapigazságokat fogalmazott meg az életről, a társadalomról, benne az emberekről és úgy általában, a minket körülvevő világról, a lehető legegyszerűbben, hogy szerintem a Dalai Lámának van otthon Bukowski füveskönyve. Máig érvényes, sőt, talán ma még érvényesebb gondolatokat, megfigyeléseket vetett – ütött – papírra arról, amit az angol úgy hív: the human experience. Magyarul: az emberi létezésünk.

És tette ezt olyan egyszerű, megrázó, gyomorba vágó, de baromi szórakoztató módon, hogy egyszerűen jó az írásait újra és újra kézbe venni, és röhögni rajtuk – meg saját magunkon.

A Bukowski 100. születésnapjára kiadott kötet az eredeti borítóval:

A Ponyva című regénye élete utolsó műve. (Illetve utolsó, ami még életében megjelent, mert azóta számos posztumusz kötet jelent meg.) Leukémiában szenvedett már, amikor írta, és furcsa mód, ennek ellenére az összes közül ez a legviccesebb, legszórakoztatóbb, legabszurdabb regénye. Lényegében egy detektívregény-paródia, vagy átirat, vagy stílusgyakrolat, mindegy, mely kellemesen agyament sztori főhősében, Nick Belane-ban, egy lecsúszott, alkesz Los Angeles-i magándetektívben könnyedén ráismerünk magára Bukowskira, aki olyan csodálatos öniróniával kezeli magát, hogy abból csak tanulni lehet.

Egészen kilóg a Ponyva a Bukowski-életműből, és ezért is a legszebb zárása munkásságának és életének. Még a halálát is megírta benne, de hogy hogyan, az majd csak a könyv végén derül ki.

Jó szórakozást hozzá!

Íme egy részlet a regényből, csak itt, csak most, csak neked, a Pop Eye olvasójának:

Besétált.

A látvány egyszerűen nem volt fair. A ruhája iszonyúan szűk volt. Kis híján szétrepedt rajta. Ezt teszi a sok csokis shake. A cipősarka olyan magas volt, hogy úgy tűnt, gólyalábakon jár. Úgy támolygott a szobában, mint egy részeg nyomorék. Bele is szédültem.

– Üljön le, hölgyem – szólaltam meg végül. Leült, és úgy tette keresztbe a lábát, hogy majd kiverte a szemem.

– Örülök a szerencsének, hölgyem.

– Ne bámuljon, gondolom, látott már ilyet.

– Hát, ebben téved. A nevét megtudhatnám?

– Lady Halál.

– Csak nem a cirkuszban dolgozik? Vagy a filmiparban?

– Nem.

– Születési hely?

– Lényegtelen.

– Születési év?

– Ne humorizáljon…

– Csak némi információt igyekszem gyűjteni…

Elkalandozott a figyelmem, ahogy a szemem megakadt a lábán. Mindig is a lábakra buktam. Végül is az volt az első, amit életemben megláttam, amikor megszülettem. Igaz, akkor kifelé igyekeztem, azóta pedig az ellenkező irányba próbálkozom, de nem sok sikerrel.

A nő csettintett.

– Hé, ébresztő!

– Hogy? – néztem fel.

– A Céline-ügy. Emlékszik még?

– Ja, hogyne, persze.

Kihajtogattam egy gemkapcsot, és felé böktem.

– A szolgáltatásaimért cserébe szükségem lesz egy csekkre.

– Természetesen – mondta mosolyogva. – Mennyit kér?

– Óránként hat dollárt.

Elővette a csekkfüzetét, ráfirkantotta az összeget, kitépte a lapot, és odalökte. A papír az asztalon landolt. Felvettem. 240 dollár. Utoljára 1988-ban láttam ennyi pénzt egyben, amikor a Hollywood Parkban egy befutóval nyertem a lovin.

– Köszönöm, Lady…

– …Halál.

– Igen, igen. Szóval, meséljen még erről a maga állítólagos Céline-jéről. Említett valami könyvesboltot.

– Igen, Red könyvesboltjában szokott feltűnni… Nézelődik, keresgél, és folyton Faulkner, Carson McCullers és Charles Manson után érdeklődik…

– Ott szokott feltűnni? Hmm…

– Igen, tudja, Rednél, aki előszeretettel dob ki mindenkit a boltjából. Az ember elkölthet nála akár ezer dollárt is, de ha egy kicsit még nézelődne, mindjárt rászól: „Miért nem húz már innen a fenébe?” Jó ember, csak egy kicsit idegbeteg. Szóval Céline-t is rendre kidobja, mire Céline átmegy Musso éttermébe, és ott szomorkodik. Aztán másnap visszamegy, és kezdődik minden elölről.

– Céline meghalt. Ő és Hemingway egy nap különbséggel haltak meg. 32 évvel ezelőtt.

– Igen, tudok róla. Hemingway már megvolt.

– Biztos, hogy Hemingway volt?

– Persze.

– És akkor abban miért nem biztos, hogy ez a Céline az igazi Céline?

– Nem tudom. Valahogy elakadtam ezzel az emberrel. Ez még sosem fordult elő. Talán túl régóta űzöm az ipart. Szóval ezért jöttem magához. Barton szerint maga kiváló.

– És úgy gondolja, az igazi Céline él, és ő kell magának?

– Nagyon is, hapsikám.

– A nevem Belane. Nick Belane.

– Jól van, Belane. De biztosra kell mennem. Nekem az igazi Céline kell, nem valami szerencsétlen utánzat. Abból túl sok van.

– Mint tudjuk.

– Hát akkor essen neki. Franciaország legjobb íróját akarom! Régóta várok rá.

Azzal felállt és kiment. Soha életemben nem láttam még ilyen jó segget. Minden képzeletet felülmúlt. Mindent felülmúlt. Ne is zavarjanak most. Gondolkodnom kell.

Két Charles Bukowski-est és könyvbemutató is lesz a közeljövőben: Sopronban Fiala János beszélget Bukowski magyar hangjával – khm, velem –, Pritz Péterrel kedvenc Vén Kujonunkról, plusz a most újra megjelent regényekről, a Postáról, a Nőkről és a Ponyváról a SopronFesten, a Kultúrpresszó Teraszon június 7-én, szombaton 16 órától.

A Sopron fesztiválos esemény linkje.

Június 12-én este 19.30-tól pedig Budapesten, a Margit-negyed új, menő kulturális terében, a Dugattyúsban tartjuk Bukowski talán legismertebb remekművének, a NŐKnek a könyvbemutatóját, amin Prieger Zsolt fog beszélgetni Pritz Péterrel az íróról, majd öt csodálatos színész- és énekesnő fog felolvasni részleteket a könyvből. ABC-sorrendben:

Bukovszky Orsolya
Magyar Bori
Nagy Katica
Petrik Andrea
Péterfy Bori

A Dugattyúsban a NŐK felolvasóest eseményének linkje.

Ne keresd a könyveket, itt vannak:

NŐK:

Itt teheted magadévá a NŐKet.

Ponyva, a magyarul 20 éve, eredetileg 1994-ben megjelent szuper szórakoztató mű:

És itt teheted magadévá a Ponyvát.

Love, peace, Bukowski.