Nemcsak a zenekarok esetében nagy szó, amikor hosszú évek hallgatása után visszatérnek egy-egy friss lemezzel, hanem az írók esetében is, csak ők persze nem lemezzel térnek vissza. Alessandro Baricco majd’ egy évtizeden át inkább esszékben gondolkodott, hogy aztán visszatérjen ahhoz, amihez a legjobban ért: a regényíráshoz. Abel című új műve ráadásul egyéb meglepetést is kínál. Az író egy olyan műfajban alkotott, ami számára eddig viszonylag szűz terület volt: western regényt írt.

Alessandro Baricco nevét a nagyközönség két regénye alapján szokta ismerni: az egyik a Selyem, amivel elsöprő nemzetközi sikert aratott, a másik a Novocento, amiből pedig Giuseppe Tornatore készített világszerte nagy sikert aratott filmet Az óceánjáró zongorista legendája címmel és Tim Roth-tal a főszerepben (A könyvből és a filmből a független Másik Produkció társulat készített kétszemélyes darabot, Az óceánjáró címmel, ami a Dante közösségi klubban és színházban látható, melegen ajánljuk, nagyon jól sikerült előadás). De Baricco City című elbeszélésfüzérét is többen ismerik, mint csak az író rajongói, köszönhetően a francia Air duónak, mely zenekarral a szerző zenés hangoskönyvet készített City Reading címmel.

Baricco aztán 2015-ben kiadta La Sposa giovane (magyarul: Az ifjú ara) című regényét, és ezzel le is tette regényírásra használt képzeletbeli tollát. Elfogyott a szusz, a belső késztetés, ami írásra ösztönözte, önismétlő pedig nem akart lenni. Elmélkedett, amire jutott, azt pedig két vaskos esszékötetben jelentette meg – ez történt vele az elmúlt közel egy évtizedben. Épp ezért töltötte el örömmel rajongóit, amikor ismét kézbe vette elhagyott tollát, és megírta majd megjelentette új regényét, az Abelt.

Maga a szerző metafizikus westernként jellemezte új művét, ami felfogható figyelmeztetésképpen is: senki ne hagyományos westernt várjon a könyvtől, hanem valami olyat, ami az élet nagy kérdései kapcsán kutat válaszok után, magával a létezéssel foglalkozik. Közben a műfaj kliséit is megtaláljuk a műben: szerepelnek benne seriffek és banditák, indiánok és telepesek, van pisztolypárbaj, lótolvajlás és fogolyszöktetés. Ugyanakkor lírai költészet, szürreális képek meg filozófia is. Maga a címszereplő főhős, aki egyben a mesélő is, egy mesterlövész, fegyverei mestere, ami a Vadnyugaton szinte az életben maradás záloga, de azért még ez sem ér fel egy életbiztosítással.

Abel Crow, a főszereplő – aki elég távol esik a klasszikus westernek hőstípusától – meséli a történetet, a saját életét, annak egyes, számára fontos szeleteit, szereplőit, találkozásait, keserű és jóleső tapasztalatait, ám mindezt nem lineáris módon teszi, hanem ide-oda ugrálva az időben és a személyek között. Van, akit előbb ismerünk meg, mint hogy megtudjuk, miért is fontos Abel számára, mit is képvisel az életében, hogyan ismerte őt meg. Sőt, és ennyi spoiler talán belefér: hamarabb látjuk hősünket meghalni, mint hogy véget érne a regény.

A regény történetének mozaikszerű széttöredezettsége mellett a stílusa is hasonló ugrálásokat enged meg magának: hol lassú hömpölygéssel haladó, írai-filozófiai leírást, hol melankolikus hangulati képet, hol hosszan kitartott, szimbolikus párbeszédet, hol pedig már-már hagyományos történetmesélést kapunk a könyv lapjain. A pontos ritmus és a szigorú szerkesztés azonban nem engedi szétesni a regényt, erős, masszív egység ez az alig 200 oldal, ami végül is egy ember élete, aki nem élt túl sokáig egy veszélyekkel teli, kiszámíthatatlan világban, de jó volt őt megismerni, és akit úgy hívtak: Abel.

Alessandro Baricco: Abel

Helikon

214 oldal, 4999 Ft