Ha van nagylemez, ami a leginkább visszatükrözi a 80-as évek Angliáját, akkor az a The Smiths 1986-ban megjelent remekműve, a Queen Is Dead. A művészfilmes Derek Jarman még abban az évben forgatott hozzá egy rövidfilmet, ami az album három kulcsszámára épül, és amelynek képei a lemezhez hasonlóan tökéletesen adják vissza, milyen volt Anglia a 80-as években.

Őszintén remélem, hogy még mindenki – legalábbis a filmrajongók zöme – emlékszik Derek Jarmanre, aki egy csodás reneszánszember volt. Elsősorban filmrendezőként volt ismert, de sok minden mást is csinált: író és költő volt, színpadi darabokhoz (operához, baletthez, drámához) tervezett látványt, díszletet és jelmezt, rengeteg videoklipet készített, mint nagy zenerajongó, és állítólag még a kertészetet is művészi színvonalon művelte. Ezen kívül, egy olyan korszakban, ami nem igazán kedvezett a szexuális kisebbségek számára, aktivista is volt, nyíltan meleg művész, aki azt sem titkolta el, amikor a 80-as évek végén HIV-fertőzött lett. Amilyen sokoldalú művész volt és mindig az új utakat kereste, a határokat feszegette, kísérletezett, olyan kevés ideje maradt az alkotásra. Bár már a 70-es években is rengeteg rövidfilmet forgatott, az alkotói kiteljesedésére a következő évtizedig kellett várni, jelentős munkái jórészt a 80-as években születtek, illetve a 90-es évek legelején. Olyan, később nagy karriert befutott színészek játszottak több filmjében is többek között, mint Tilda Swinton vagy Sean Bean – mindketten nála kezdték a filmes karrierjüket. Derek Jarman 1994-ben hunyt el, 52 éves korában.

Bár Jarman maga nem zenélt, de nagyon szerette a zenét, és a punk mindent leromboló, semmit sem tisztelő, és a roncsokból valami újat építő esztétikáján szocializálódott, meg persze az abból kinövő new wave-ven. Ez a hatás már a korai filmjein is érződött, például amikor a maga módján feldolgozta Shakespeare Viharját (The Tempest) 1979-ben, vagy az egy évvel korábbi Jubilee című drámán, amiben egy sor punkikon szerepelt (pl. Adam Ant, Siouxsie Sioux, Steve Severin, Toyah).

Az első klipjét Jarman a Sex Pistolsnak forgatta, de együtt dolgozott még többek között a Throbbing Gristle-lel, a Psychic TV-vel, Marc Almonddal, Bryan Ferry-vel, Patti Smith-szel, Marianne Faithfull-lal, a Suede-del és a Pet Shop Boysszal. Na meg a The Smithsszel. 1986-ban, a lemez megjelenésének évében forgatta le Queen is Dead című 13 perc körüli rövidfilmjét, ami az album három száma (a címadó, a Panic és a There Is a Light That Never Goes Out) alapján készült, és akárcsak a lemez, úgy a film is pontos kor- és kórkép a 80-as évek feszültséggel teli, kicsit depressziós és nem kicsit nyomasztó Angliájáról. Dekadens és hiteles remekmű, akárcsak a nagylemez.

A The Smiths lemezei biztosan nem fognak feledésbe merülni, és jó lenne, ha Derek Jarman munkássága is hasonlóan járna. Bár nem minden filmje könnyen befogadható, de mai szemmel nézve akkor is izgalmasak, édekesek meg figyelemreméltóak. Az ilyen pillanatok pedig, mint a Queen Is Dead megjelenésének évfordulója, jó alkalmat adhat arra is, hogy legalább ilyenkor ne csak a zenével foglalkozzunk, hanem a képekkel is, amit ez a különös világú filmes a Super 8-as kamerájával megálmodott. Mert ha ez az összképhez képest szösszenet rövidfilm bejön, akkor Jarman többi munkája, a nagyobb volumenű filmjei is megérdemlik a figyelmet.