1985. szeptember 30-án, vagyis ma 40 éve jelent meg a világ egyik legkülönösebb, legegyénibb, legmegfoghatatlanabb, legelragadóbb művészének, Tom Waitsnek Rain Dogs című albuma, ami pontosan annyira friss és örök ma is, mint amikor megjelent. És pontosan annyira megfejthetetlen. Így 40 évvel később sem teszünk kísérletet arra, hogy megfejtsük. Hogy lehet a varázslatot megfejteni? És minek?

A Rain Dogs volt Tom Waits kilencedik albuma, amit olyan csodálatos és örök érvényű lemezek előztek meg, mint a Closing Time, a The Heart of Saturday Night, a Nighthawks at the Diner, a Small Change, a Foreign Affairs, a Blue Valentine, a Heartattack and Vine és a Swordfishtrombones.

A Rain Dogs egy trilógia középső része, mely trilógiát a Swordfishtrombones, a Rain Dogs és a Frank Wild Years alkotta, alkotja.

Ma újra meghallgattuk a lemezt, és tényleg egyetlen hangot sem öregedett, hisz Tom Waits egészen misztikusan tud időtlen, mindenféle zsánerből, kategóriából, kánonból kilógó dolgokat alkotni.

A Radiohead frontembere, Thom Yorke nyilatkozott egyszer a lemezről, és a következőket mondta róla:

„Gyakran aludtam el úgy, hogy Walkmanen hallgattam, majd reggel arra ébredtem, hogy autorepeaten van a lejátszó, és még mindig szól a lemez a fejemben. Minden szám olyan volt, mint egy-egy misztikus, cirkuszi hangulatú, lecsúszott Amerikában játszódó rövidfilm, ami olyan világ volt, amit én alig értettem. A dalszövegek és a hangszerek is különböző karaktereket jelenítettek meg, egy egész univerzum tárult fel előttem néhány percre, hogy aztán lerakjon az utca túloldalán – és fogalmam sem volt, hogyan kerültem oda.

A szövegek könnyed rímpárokban végződtek, és olyan sorok voltak ott, amilyenekről az ember még álmodni sem mer, hogy valaha olyat írhat. Gyönyörűen gördült le a szöveg nyelvről, de sosem adta magát könnyen – a történet felét mindig megtartotta magának. Waits egy olyan karaktert alakított, amelynek sötét mivolta és humora sokkal őszintébbnek hatott, mint bármi, ami akkoriban, 1985-ben ’őszintének’ próbált tűnni…

Ez a lemez soha nem vált unalmassá számomra, pedig egész életemben újra és újra meghallgattam – ahogy a gyerekeim is, ahogy nőttek fel.”

Hát így.

És akkor íme a mestermű: