An Echo Of Love címmel augusztus 22-én jelenik meg a Kerala Dust új albuma, amiről kijött egy új kislemez. A The Orb, TX sorrendben a harmadik előzetes a megjelenés előtt álló nagylemezről. Ne feledjük, nagyjából egy hónappal az új album megjelenése után, szeptember 20-án hozzánk is elér a Kerala Dust lemezbemutató turnéja, az Akváriumban lép […]
Az amerikai, közelebbről nézve Los Angeles-i indie pop zenekar, a három fiatal lányból álló, és rendkívül figyelemreméltó Automatic 2017 óta létezik. Idén érkezik a harmadik nagylemezük Is It Now? címmel, melyről most kijött az első kislemez, méghozzá a címadó szám, valamint annak klipje.
Kieran Hebden, vagyis Four Tet új száma igazi felszabadult és boldog nyári partisláger, ami ráadásul plusz pirospontot kap azért, mert egy 1993-as Mazzy Star szám, az Into Dust hangmintájára épül. A legutóbbi Four Tet nagylemez egyébként tavaly március idusán jelent meg Three címmel.
Tavaly megjelent (és Budapestre is elhozott) The Collection című albuma Bye Bye című számának szövegét írta át Kim Gordon, hogy az egy trükkös, kísérleti popdalból egy Donald Trump ellen tiltakozó protest songgá váljon. Így született meg a Bye Bye 25! címre keresztelt új verzió.
Márciusban jelent meg a Michelle Zauner vezette amerikai indie pop zenekar negyedik nagylemeze For Melancholy Brunettes (& Sad Women) címmel, ám most nem arról következik egy újabb, klippel ellátott és kislemezre került szám. Rövidesen játszani kezdik a mozik – egyelőre Amerikában, mert nálunk majd csak augusztusban, egy hónappal a tengerentúli premiert követően lesz látható –, […]
Újra kiadják – természetesen felpimpelve – az Oasis 15 évvel ezelőtti válogatásalbumát, a Time Flies… 1994-2009 című kislemez-gyűjteményt, és ennek beharagonzásaként most új videóval jelent meg a Lord Don’t Slow Me Down című szám, ami eredetileg 2007-ben jelent meg, de akkor sem fizikai formában, hanem letölthető kislemezen. Most viszont a válogatásra is rákerül, így végre […]