Igazán nagyszabású psytrance-t tart a Dance Moment szervezőcsapat a kerepesi rengeteg mélyén a nyár nyitóhétvégéjén. A buli nemcsak azzal emelkedik ki a mezőnyből, hogy kétnapos lesz, hanem azzal is, hogy két olyan nemzetközi nagyágyút is meghívtak, akik egyedül is simán elvinnének egy akár kétnapos partyt is. A svájci Jumpstreet a bugis-groovys nightpsy nem olyan régen, de annál nagyobbat robbantó nehéztüzére, míg a dán Oxyflux inkább (és főleg mostanában) a sötétebb nightpsy-okat favorizálja. Jumpstreet Oxyfluxnak adja át a pultot a szombatról vasárnapra virradó erdei hajnalban. A bulit egy magyar fellépővel, djane Lisszával készült interjúval vezetjük föl.

Hogyan és mikor kerültél bele a goaszcénába?

Gyerekkorom óta nagyon erősen kapcsolódom a zenéhez. 10 éves koromtól kezdve szinte folyamatosan zenét hallgattam — konkrétan zenével keltem és zenével feküdtem. Akkoriban főleg a rock- és metálvilág állt hozzám közel, olyan zenéken nőttem fel, mint a Tankcsapda, Metallica, Guns N’Roses vagy a Korn. Először a dobok fogtak meg, később pedig egy deathmetal-bandában énekeltem, szóval mindig is vonzottak az intenzív, mély energiák.

2011 környékén teljesen véletlenül kerültem le az első goabulimra Kecskeméten. Akkor még igazából nem is tudtam, hova csöppentem, csak azt éreztem, hogy nagyon jól érzem magam. Az emberek kedvesek voltak, a hangulat pedig teljesen más volt, mint amit addig a rock- és metálbulikban megszoktam. Számomra ez egy teljesen új világ volt. Kicsit úgy éreztem magam, mint Alice Csodaországban. Az az este nagyon mély nyomot hagyott bennem. Nemcsak a zene fogott meg, hanem az egész hangulat, az emberek energiája, az a szabadság és nyugalom, amit ott éreztem. Valahogy azt éreztem, hogy hazaértem, és napokig az élmény hatása alatt voltam. Szinte szomjaztam arra az érzésre, amit ott átéltem, és újra át akartam élni. Utána elkezdett érdekelni, mik ezek a bulik, hol vannak még hasonló események, és egyre jobban belemerültem ebbe a világba. Később rájöttem, a környékemen viszonylag ritkán vannak ilyen események, és talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy idővel én magam is elkezdtem kisebb bulikat szervezni, a barátaimnak, közben pedig elkezdtem megtanulni mixelni. Az első fellépésemre nagyon emlékszem, ott éreztem először igazán, milyen ereje van annak, amikor a zene és a közönség energiája összeér. Amikor megláttam az embereket mosolyogni, együtt táncolni és boldognak lenni a zenére, az számomra hihetetlenül szívmelengető volt. Talán ott éreztem először azt is, hogy én is ezt szeretném átadni az embereknek a zenével. Onnantól még komolyabban kezdtem el foglalkozni ezzel az egésszel, szinte minden szabadidőm gyakorlással, zenehallgatással és új stílusok felfedezésével töltöttem. A fullon állt hozzám a legközelebb az elején, hosszú éveken keresztül ez a stílus határozta meg leginkább a zenei világomat. Később viszont egyre erősebben éreztem, hogy szeretnék fejlődni, kilépni a komfortzónámból, és nem csak egyetlen irányzatban megtalálni önmagam. Egy idő után elkezdett magával ragadni a pszichedelikus zene sokszínűsége. Kíváncsi lettem, hogy a különböző stílusok milyen eltérő energiákat, érzéseket és hangulatokat képesek átadni — a nightpsy dinamikus és magával ragadó energiája, a goatrance spirituális világa, a hitech intenzív lendülete, valamint a zenon atmoszférikus, mélyebb és különleges hangzása. Ma már többféle stílusban is örömmel zenélek.

Mi különbözteti meg ezt a szubkultúrát a többi kortárs elektronikus zene szubkultúrájától?

Számomra talán a legkülönlegesebb része az, ahogy az emberek a zenéhez kapcsolódnak. Itt sokszor azt érzem, a zene nemcsak háttér vagy szórakozás, hanem ténylegesen közös élmény és energia is. És leginkább az különbözteti meg más elektronikus zenei közegektől, hogy mennyire az önfeledtségről, a szabadságról, a nyugalomról és az elfogadásról szól. Valahogy könnyebb önmagadnak lenni benne, és az emberek is nyitottabban, elfogadóbban fordulnak egymás felé. Ezekben a bulikban valahogy mindenki egyenlővé válik, hogy együtt tudjuk megélni a pillanatot, amit a zene teremt.

Mit gondolsz arról, ha azt mondjuk a goára/goásokra, hogy ez egy félreértett szubkultúra? Nem úgy értem, hogy sokan elkönyvelik „drogosnak”, hanem hogy az, amit a szubkultúrában résztvevők képviselnek, és ahogyan élnek, tehát azok a dolgok, amik ezekben az emberekben közösek, mennyire látszanak kívülről, egy kívülálló, és az egészről semmit sem tudó ember számára? És belülről annak számára, aki ritkán téved goás közegbe/buliba/fesztiválra?

Szerintem bizonyos szempontból valóban félreértett szubkultúráról van szó, de nem feltétlenül rossz értelemben. Inkább mert kívülre nagyon nehéz átadni azt, amit az ember valójában megél benne. Sokan talán csak a zenét, a látványt vagy a furcsább külsőségeket látják, miközben az egész sokkal mélyebb. Belül ezt az ember inkább érzi, mint megmagyarázza. Van benne valami különös béke, szabadság és őszinteség, és ezt nehéz szavakba önteni. Azt gondolom, hogy még az is nagyon gyorsan megérzi ezt a hangulatot, aki csak ritkán téved ebbe a közegbe. Itt valahogy eltűnnek a hétköznapi szerepek és falak, az emberek egyszerűen csak jelen vannak.

Szerinted van ennek a szubkultúrának olyan tanulsága vagy csak egyszerűen megmutatnivalója, amitől akár jobban érezhetnék magukat az emberek ebben a látszólag széteső világban?

Az, hogy az emberek sokkal jobban vágynak a békére, szeretetre, nyugalomra és az önfeledt, boldog pillanatokra, mint amennyire azt a hétköznapokban kimutatják. A mai világ rohanó és feszült, sok ember ebbe belefárad lelkileg. Egy psy/goaközegben viszont sokszor azt látom, hogy az emberek végre el tudják engedni magukat. Nem akarnak megfelelni, nem akarnak másnak látszani, csak jól akarják érezni magukat. Az egyik legszebb dolog benne, hogy teljesen különböző emberek tudnak együtt örülni valaminek anélkül, hogy számítana, ki honnan jött vagy milyen életet él. Ilyenkor mindenki ugyanazt az energiát éli meg együtt.

Milyen hatást akarsz kelteni az emberekben, amikor zenélsz nekik?

Amit én is átéltem, amikor beleszerettem. Szeretek olyan számokat becsempészni a szettjeimbe, amik felidézhetnek régi emléket vagy azt a pillanatot, amikor először igazán megérintette őket ez a kultúra. Csodálatos, mikor tánc közben egy zene hirtelen visszahoz egy emléket, egy érzést vagy az állapotot, mikor először érezted, hogy igen, én ide tartozom. Közben pedig az is nagyon fontos, hogy a szett alatt kapcsolódni tudjak a közönséggel, és az energiámmal feltöltsem az embereket boldogsággal.

Mikor érzed leginkább, hogy na, ma este kurvajót zenéltem, ha milyen irányban tudtad érzésed szerint módosítani ezt a hatást? Az mindegy is, hogy benézted ezt-e a hatásmódosítást, vagy tényleg megtörtént.

Ehhez lelkileg is meg kell érkezni önmagadhoz. Amúgy most márciusig én sem így gondoltam. Azt hittem, ha technikailag jó a szett, és együtt bulizok a közönséggel, akkor az már az a szint. De most márciusban megtapasztaltam valami sokkal erősebbet. Zenélés közben egyszer csak felnéztem a közönségre, és egy pillanatra megállt az idő, és könnybe lábadt a szemem. Olyan boldogságot és melegséget éreztem, amit előtte még soha. Ahogy néztem az embereket önfeledten, boldogan táncolni, pontosan ugyanazt az érzést láttam bennük, amit én éltem át, amikor először jártam goabuliban. Akkor értettem meg igazán, milyen érzés, mikor nemcsak egy jó szett születik, hanem sikerül azt is átadnod a közönségnek, amiért te magad annak idején beleszerettél ebbe az egészbe.

Miért táncolnak az emberek nagyon gyors, és kívülálló füllel hallgatva sokszor kellemetlenül „recsegő”, szinte diszkomfortosnak mondható zenére?

Ezt nagyon nehéz megérteni annak, aki még sosem tudott igazán ráhangolódni ezekre a zenékre, vagy sosem volt ilyen bulikon, csak meghallotta, furcsának érezte és rögtön kinyomta. Kívülről lehet, hogy valakinek csak gyorsnak, furcsának vagy akár recsegősnek hangzik, de mikor az ember elkezdi érezni a zenét és az energiáját, akkor megérzi azt a felszabadító érzést is, amit adni tud, de ehhez ki kell zárni a külvilágot.

Mik a terveid a zenéléssel, illetve a szcénában az idei évre, illetve az elkövetkező 5-10-15 évre?

Idén „csak” annyi, hogy minden bulin, ahová meghívtak, sikerüljön valami hasonló érzést átélni a közönséggel, mint amit márciusban megtapasztaltam. Hosszabb távú konkrét terveim nincsenek, inkább céljaim. Mostanában arra kellett rájönnöm, hogy nagyon nehéz ennyire előre tervezni ebben a világban. Régebben sokkal inkább konkrét terveket próbáltam felépíteni fejben, most viszont inkább olyan dolgokat szeretek kitűzni magam elé, amiket majd idővel szeretnék megvalósítani. Nagyon szeretném például, ha idővel saját zenéket is írnék, és bakeliten is meg akarok tanulni játszani. De nem sürgetem ezt az utat, bár ez nem könnyű.

Melyik a 3 aktuális kedvenc és/vagy legtöbbet játszott psytrance-számod?

Alienatic & Ital :: Flying Saucers
Laughing Buddha :: Here & Now (Technology Remix)
Space Cat & Kido :: Kreak Part II (Outsiders Remix)

Javasolj legalább 3, legfeljebb 9 számot a 100 legfontosabb goaszám listájára!

Alternative Control :: Commercial Hit
Astral Projection :: People Can Fly
Space Buddha :: Full Circle
Sun Project :: Luna
Snag The Sunshepherd :: The Delta
Space Tribe :: Dance Like Nobody’s Watching
X-Dream :: Radiohead (X-Dream Rmx)
GMS :: Shrek
Melicia :: Running Out of Time

Goás és a szubkultúrához köthető előadókkal indult interjúsorozatunk első része az Y-Productionnál artist- és booking-menedzserként tevékenykedő dj-vel, Psytommal készült, a második rész a darkpsy magyar úttörőjével, Para Haluval, a harmadik pedig Eltawave-vel