„Ritkán engednek a Gallagher-fivérek ennyire közel minket az intimszférájukhoz” ‒ megnéztük az Oasis új, Don’t Look Back in Anger című dokumentumfilmjét
Szerző: Szederkényi Bella
2026-09-20
Biztos vannak olyan emberek, akik nem hallottak még az Oasis nevű brit együttes tavalyi, live ’25 elnevezésű turnéjáról, és ezek az emberek különlegesen jók lehetnek abban, hogy távol tartsák magukat a zenei hírektől. Szerencsére számukra is van segítség: a Pop Eye magazin „Oasis-híradó” rovata szorgosan tudósít az Oasis körül történő izgalmas eseményekről. A napokban írtunk az új turnéról, előtte az összes albumukat tartalmazó box set megjelenéséről, korábban a Live Forever című könyvükről meg a cardiffi koncertjükről, most pedig a Don’t Look Back in Anger című róluk, illetve tavalyi turnéjukról készült dokumentumfilm van soron, amit szeptember 11 óta adnak a hazai mozik.
Az Oasis története mindig is többről szólt annál, mint hogy adott egy rockegyüttes baromi jó dalokkal. A Gallagher-fivérek olyan erős karakterek, hogy még a sokat próbált brit zeneiparban is nagyítóval kellene keresni bárkit, aki a nyomukba érhet. A köztük lévő dinamika annyira szórakoztató/pusztító/inspiráló, ami évtizedekig megbízhatóan szállította a hajtóanyagot mind a rajongók, mind a sajtó számára. A jelszavuk a kezdetektől fogva a „Keeping it real” volt, amihez a ’90-es évek óta makacsul ragaszkodnak. Sajnos a nehezített gyerekkor, a hihetetlen mélyről elképesztő magasságokba ívelő siker, és a rock n’ roll életmód megtette a maga hatását. A testvérek az együttes a 2009-es párizsi Rock en Seine fesztiválon tartott koncertjük előtt úgy összevesztek, hogy Noel kisétált az öltözőből, beült egy taxiba, és hazament az Egyesült Királyságba. De előtte még kijelentette, hogy az együttesnek egyszer s mindenkorra vége, a testvérével pedig soha többet nem volt hajlandó beszélni.
Az ezután következő 15 évben a két Gallagher tesó valóban nem kommunikált egymással ‒ hacsak a nyilvánosság előtt egymásnak szánt sértegetéseket nem vesszük annak. Sem Liam, sem Noel számára nem telt el úgy interjú, hogy ne kérdezték volna meg tőlük: „mikor áll össze újra az Oasis?” A kérdésre sok válasz született, de a lényege mindnek az volt, hogy erre nem sok esély van. Ahogy Noel megjegyezte egy interjúban: „Úgy születtem, hogy egy végletes hiba van a karakteremben. Nem tudok megbocsátani. Egész egyszerűen nem megy.”
Szerencsére a végletes hibák sem véglegesek, erre pedig a legékesebb bizonyíték a tavalyi turné. A Disney jó érzékkel látta meg a sztoriban rejtőző potenciált, így Dylan Southern és Will Lovelace (ilyen névvel, ugye) rendezők segítségével leszállította nekünk az idei év legszívszorítóbb felnőtt tündérmeséjét. A két főszereplő egy középkorú brit testvérpár, a zenei aláfestés pedig az a zene, amely nemrégiben megelőzte még a nagy mestert, a Beatlest is a lejátszási és eladási listákon: az Oasis.
Aki bulváros megközelítésre számít, azt el kell keserítenem: a Don’t Look Back in Anger című dokumentumfilmben nincsen sem kibeszélés, sem pletyka, sem a családtagok és újságírók megszólaltatása. Nincsen szó miértekről, vádaskodásról, okokról. A film fókusza kissé széttartó, hiszen az együttes és a testvérek történetén kívül bemutat pár rajongói szemszöget is ‒ sőt még egy pap is feltűnik ‒, de: azért a középpontban mégis két ötvenes férfit látunk, akik már nem éhezik a sikert, a pénzt vagy a szereplést. Viszont nagyon élvezik a zenélést, és nagyon esetlenül, de nagyon őszintén bánják azt, ami az elmúlt másfél évtizedben közöttük történt, és nagyon-nagyon szeretnének újra közel kerülni egymáshoz ‒ de sem ők, sem az együttes tagjai nem tudják, hogy ez hogyan fog megtörténni, vagy meg fog-e történni egyátalán. A zenekari próbákon készült felvételek egészen ritka, őszinte pillanatokba engednek betekintést. Szívszorító nézni, hogy ezek az egészen elképesztően sikeres, felnőtt férfiak hogyan próbálnak jóvátenni valamit, amit 15 éve annyira elrontottak. Ritkán engednek a Gallagher-fivérek ennyire közel minket az intimszférájukhoz, a gondolataikhoz, ezért érdemes megbecsülni ezeket a pillanatokat.
Persze senki ne gondolja hogy a Don’t Look Back in Anger középkorú férfiak szánalmas esetlenkedése: britekről lévén szó a pókerarc mögé való betekintés nem tart sokáig. Éppen csak arra jó, hogy az ezután megérkező koncertfelvételek elementáris, de tényleg ELEMENTÁRIS képeivel együtt egy fantasztikus elegyet adjon arról, hogy kik azok az emberek, akik a tavalyi live ’25 turné 41 darab koncertjét ilyen brutális energiával, hangzással, és persze: rezzenéstelen arccal lenyomták. A koncertekről készült felvételek tényleg brutális erővel hatnak, és így is csak a töredékét adják vissza annak az atmoszférának, ami a turné állomásait jellemezte ‒ de hát ilyen az, amikor több tízezer ember egy helyen együtt örül. A koncertfelvételek közben hallott kommentárok a fivérek részéről ráadásul ritka betekintést adnak a kulisszák mögé. Tényleg nagyon meglepő, hogy a két testvér mennyire másként élte meg a turné első, cardiffi koncerjtét 16 év után. Távol álljon tőlünk a spoilerezés, ezért többet nem mondhatunk.
A két vágónak 1800 órányi nyersanyagból kellett 2 órányi filmet készíteni, és mi biztosak vagyunk abban, hogy nem volt rossz munka volt hónapokon át archív és aktuális Oasis-koncertfelvételeket nézni és vágni. Szerencsére a kétórás játékidő alatt bőven kapunk Liam aranyköpéseiből, mint például: „if you’re gonna be a cunt, be a funny cunt” („ha már faszfej vagy, legyél vicces faszfej”), a film végén pedig látjuk a két testvért egymás mellett ülve nyilatkozni ‒ ami már önmagában jobb, mint a 101 kiskutya befejező képsorai, pedig azok is elég jól sikerültek. Olyan szempontból persze szokatlan a Don’t Look Back in Anger a Disney-repertoárban, hogy messze ebben a filmben hangzik el a legtöbb „f” és „c” betűs szó: egy rajongó megszámolta, hogy hányszor hangzik el az „f word” a filmben: állítólag 179 alkalommal ‒ aztán ez vagy igaz, vagy nem. Ha valaki nekiáll számolni a moziban, küldje el nekünk a végeredményt, és kap tőlünk egy Donald rágót. Vagy mondjuk egy cunt feliratú vödörsapkát.
A filmet egyelőre moziban lehet megtekinteni, de elképzelhető hogy az év során később a Disney-csatornán is látható lesz ‒ habár a hangzás miatt én mindenkinek melegen ajánlanám a moziban való megtekintést. Akárhogyan is: rajongóknak kötelező, zenekedvelőknek pedig erősen ajánlott. És persze küldjük mindenkinek, aki szeret egyszerre sírni és nevetni ‒ illetve vagy annak, aki már el is felejtette, hogy milyen az.
Kapcsolódó cikkek, avagy Oasis-híradó:
Az Oasis folytatja: 2027-ben nagyszabású turnéra indul
„Körbenézve az élmény lélegzetelállító”– ilyen volt az újraalakult Oasis koncertje Cardiffban
