Megjelent cserihanna új nagylemeze, az Eddig későn feküdtem le
Kisbabája érkezése előtt adta ki új albumát cserihanna Eddig későn feküdtem le címmel. Az énekesnő hamarosan szülésszabadságra megy, így rajongói...
Idén újra fel kellett fedezni a Szigetet, de megérte, mert minden szegletében várt ránk valami izgalmas program. A zárónapon megérkezett a kezdetektől számított 11 milliomodik Szitizen, vele együtt több százezer látogató élvezhette a megújult fesztivál minden egyes pillanatát a hat nap alatt.
(A Sziget közleménye.)

Nagy változásokat és látványos megújulást ígértek már korábban a Sziget szervezői az idei fesztiválra. És valóban, a rutinos látogatóknak is sokat segített a térkép, hogy rábukkanjanak kedvenc helyükre. A legjobban pedig azok jártak, akik hagyták magukat sodródni a Sziget forgatagában és igyekeztek megélni a megannyi pillanat megannyi élményét. „Ilyen feszült várakozással még nem kezdtünk Szigetet. Nagyon vártuk az első reakciókat, hogy hogyan fogadják a látogatók a változásokat, újításokat, szépítéseket. Azonban örömmel jelenthetem, hogy egységes a vélemény abban, hogy jót tett a vérfrissítés a Szigetnek” – mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője. Kádár szerint ez volt az első lépése egy hosszabb távú megújulási folyamatnak, melyben már jól körvonalazódtak például az egyes műfaji negyedek, így a zene, utcai kultúra és a kreativitás multikulturális központjaként bemutatkozott Szoho, az elektronikus zene minden műfajának vibráló kultúrájával jelentkező Delta District vagy az előadóművészeteknek helyt adó Paradox, ahol a mozgás, a látvány és az illúzió állt a középpontban. Kádár kiemelte továbbá a fesztivál vizuális megújulását is. „Sokan jelezték, hogy rég látták ilyen klassznak a Sziget vizuálját” – mondta a főszervező.

Azt is megtudtuk, hogy jelentősen felpezsdült az éjszakai élet is a Szigeten. „A Delta District bevezetésével az volt a célunk, hogy nagyobb hangsúlyt adjunk a Sziget éjszakai életének, ami a fesztivál egyik ‒ a nemzetközi piacon is egyedi ‒ vonzereje. Azt látjuk, hogy kb. 40-50%-kal nőtt a kedvezményes éjszakai jegyet vásárlók aránya a tavalyihoz képest” – mondta Kádár.
Az összlátogatószámmal kapcsolatban a főszervező elmondta: „Megfordult az eddigi tendencia. A pár éve csökkenő összlétszám idén már növekedésnek indult. Ha nem is hétmérföldes csizmában, de bíztató irányban, mintegy 5%-kal léptük túl a tavalyi számot, így az idei összlátogatószám 416.000 volt a hat nap alatt. Erősen indult a Sziget, az első két nap közel állt a telt házhoz, de a hétvége is sok látogatót vonzott”‒ mesélte Kádár Tamás. Arról nem is beszélve, hogy a látogatók közt volt Anya Taylor-Joy, Golden Globe-díjas amerikai születésű brit-argentin színésznő, aki több napon is kijött a Szigetre.
Lehet, hogy itt van valahol a tömegben:
A szervezők azt is bejelentették, hogy azok, akik már a jövő évi Szigetre gondolnak és a legjobb áron szeretnék megvásárolni jegyeiket, figyeljék a fesztivál weboldalát, mert augusztus 12-én elindul az előregisztráció a korlátozott számú bérletekre.
A Pop Eye Magazin beszámolói a Sziget Fesztiváról:
Elmélkedések a Sziget Fesztiválról – szubjektív beszámoló
További videók a Szigetről meg mindenhonnan máshonnan a Pop Eye Magazin YouTube-oldalán.